Portugália születése
A katedrálisból a Sao Geraldo kápolnába vezető út húsz lépés csupán, mégis Portugália történelmének ezredéves dimenzióiba vezet. Igazi középkori kis udvaron állok, valahonnan halkan kiszűrődik a templomi kórus gregorián dallama. A katedrális hatalmas tornyai szelíd árnyékot vetnek a belső udvarra, és mint a bölcs ősapák, úgy őrködnek Braga városa felett. Céltudatosan és némán állnak a város legmagasabb pontján, úgy, ahogyan Európa minden településén teszik, láthatatlan szállal összekötve földrészünk megannyi városát. Itt áll ezer éve a katedrális, mint ami semmi mást nem akar, csak lenni, biztonságot és ezáltal otthont teremteni, évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, amikor a gótika fenséges díszében felel az égnek. A szűk teret szürkés kő borítja, a falban még látható a felirat, amelyet a Római Birodalom egy kőfaragója vésett oda. A kőfal árnyékos oldalát belepte a bársonyos moha, és arra gondolok, talán ezer éve újul meg ugyanott, évről évre ugyanazon a néhány négyzetcentiméteren. Egyszerre felém fordul Joaquin, aki a katedrális vigyázója és az építmény minden kapuját nyitó hatalmas kulcsok gondos őre. Egy kelta faragásra mutat, amelyet háromezer évesnek mond. Lám, nemcsak a moha üde zöld színe az örök körforgás egyetlen képviselője, hanem a portugálok szeretete hazájuk földjével és annak ősi, rejtett titkaival szemben is. Itt, a katolikus templomban fogadták be a régi, talán ősibb kelta kőszobrot és tisztelettel mutatják meg a világ vándorainak, érezve, hogy minden összefügg, így ez egy kicsit már az ő múltjuk is. Joaquin elfordítja az óriási kulcsot a kápolna súlyos fakapujában, és az ajtó mély csikorgással tárul ki előttem. Lassan beszökik a fény, és puha melegséggel szalad végig a napsugár a rideg köveken. Két sírt látok magam előtt hófehér márványból faragva. Tört angolsággal fordul hozzám Joaquin és csak annyit mond: “Említetted, hogy magyar vagy. Tudom, látni akarod őt. Itt nyugszik Portugália első királya. Ő is magyar volt, mint te.”
A katedrálisból a Sao Geraldo kápolnába vezető út húsz lépés csupán, mégis Portugália történelmének ezredéves dimenzióiba vezet. Igazi középkori kis udvaron állok, valahonnan halkan kiszűrődik a templomi kórus gregorián dallama. A katedrális hatalmas tornyai szelíd árnyékot vetnek a belső udvarra, és mint a bölcs ősapák, úgy őrködnek Braga városa felett. Céltudatosan és némán állnak a város legmagasabb pontján, úgy, ahogyan Európa minden településén teszik, láthatatlan szállal összekötve földrészünk megannyi városát. Itt áll ezer éve a katedrális, mint ami semmi mást nem akar, csak lenni, biztonságot és ezáltal otthont teremteni, évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, amikor a gótika fenséges díszében felel az égnek. A szűk teret szürkés kő borítja, a falban még látható a felirat, amelyet a Római Birodalom egy kőfaragója vésett oda. A kőfal árnyékos oldalát belepte a bársonyos moha, és arra gondolok, talán ezer éve újul meg ugyanott, évről évre ugyanazon a néhány négyzetcentiméteren. Egyszerre felém fordul Joaquin, aki a katedrális vigyázója és az építmény minden kapuját nyitó hatalmas kulcsok gondos őre. Egy kelta faragásra mutat, amelyet háromezer évesnek mond. Lám, nemcsak a moha üde zöld színe az örök körforgás egyetlen képviselője, hanem a portugálok szeretete hazájuk földjével és annak ősi, rejtett titkaival szemben is. Itt, a katolikus templomban fogadták be a régi, talán ősibb kelta kőszobrot és tisztelettel mutatják meg a világ vándorainak, érezve, hogy minden összefügg, így ez egy kicsit már az ő múltjuk is. Joaquin elfordítja az óriási kulcsot a kápolna súlyos fakapujában, és az ajtó mély csikorgással tárul ki előttem. Lassan beszökik a fény, és puha melegséggel szalad végig a napsugár a rideg köveken. Két sírt látok magam előtt hófehér márványból faragva. Tört angolsággal fordul hozzám Joaquin és csak annyit mond: “Említetted, hogy magyar vagy. Tudom, látni akarod őt. Itt nyugszik Portugália első királya. Ő is magyar volt, mint te.”
Enrico Ungarorum Regis Filio Portugalia
A vonat lassítani kezd, és csendben besiklik a bragai pályaudvarra. Mielőtt kiszállnék, még egy utolsó pillantást vetek a könyvembe. Vaskos, kemény fedelű könyv, aranyozott betűkkel büszkén hirdeti a cím: Luziádok (Os Lusiadas). Luiz Vaz de Camoes művét, a portugál nemzeti eposzt tartom a kezemben, amiért kiérdemlem néhány portugál útitársam elismerő pillantását. Szinte magától nyílik a sokat olvasott helyen, pontosan azoknál a soroknál, amely utazásomra ösztönzött.
A vonat lassítani kezd, és csendben besiklik a bragai pályaudvarra. Mielőtt kiszállnék, még egy utolsó pillantást vetek a könyvembe. Vaskos, kemény fedelű könyv, aranyozott betűkkel büszkén hirdeti a cím: Luziádok (Os Lusiadas). Luiz Vaz de Camoes művét, a portugál nemzeti eposzt tartom a kezemben, amiért kiérdemlem néhány portugál útitársam elismerő pillantását. Szinte magától nyílik a sokat olvasott helyen, pontosan azoknál a soroknál, amely utazásomra ösztönzött.
„Spanyolországnak volt egy hős királya,
Alfonz, ki csellel, véres fegyverekkel A Szaracénnal gyakran kelt csatára,
Hogy sokak földje és élete veszett el.
Dicsősége a Herkulesi-bástya s a Káspi-bérc közt magasra ívelt fel, Sok dalia gyűlt össze seregében, harcban kitűnni és meghalni készen.
Közöttük Henrik (egy magyar királynak volt a második derék fia, mondják)
Portugáliát kapta, mely nem állt nagy
hírben még, nem volt nagyértékű jószág,
s még egy jeleként jóindulatának
a grófhoz nőül adta Spanyolország
uralkodója Terézt is, a lányát,
hogy véle vegye át új tartományát.
Ezt, miután Hágár utódait sok
háborúban sikeresen legyőzte,
s övé lett számos határmenti birtok,
mert bátor keble tettre ösztönözte,
jutalmul, hogy ily hősi módra vívott,
a Gondviselés fiúörökösre méltatta, ki alatt a Luzitánok
harcias földje büszkén felvirágzott.”
Alfonz, ki csellel, véres fegyverekkel A Szaracénnal gyakran kelt csatára,
Hogy sokak földje és élete veszett el.
Dicsősége a Herkulesi-bástya s a Káspi-bérc közt magasra ívelt fel, Sok dalia gyűlt össze seregében, harcban kitűnni és meghalni készen.
Közöttük Henrik (egy magyar királynak volt a második derék fia, mondják)
Portugáliát kapta, mely nem állt nagy
hírben még, nem volt nagyértékű jószág,
s még egy jeleként jóindulatának
a grófhoz nőül adta Spanyolország
uralkodója Terézt is, a lányát,
hogy véle vegye át új tartományát.
Ezt, miután Hágár utódait sok
háborúban sikeresen legyőzte,
s övé lett számos határmenti birtok,
mert bátor keble tettre ösztönözte,
jutalmul, hogy ily hősi módra vívott,
a Gondviselés fiúörökösre méltatta, ki alatt a Luzitánok
harcias földje büszkén felvirágzott.”
Henrik magyar királyfi nyomait jöttem keresni, miközben hiszem is, meg nem is, hogy megtalálhatom őt. Megérkeztem tehát Bragába, ahol Portugália első királyának atyja nyugszik, akit magyarnak vall, vagy álmodott meg a portugál nemzeti öntudat.
Luiz Vaz de Camoes kalandos életéhez képest könnyű dolgom van, félóra séta választ el a Bragai Sé Katedrálistól, ahol Henrik sírja található.
Camoes eposza a legismertebb portugál művek közé tartozik. A költő Marokkóban harcolt a mórok ellen, míg egy nyílvessző kioltotta egyik szeme világát. Állást nem talált, sőt, gyakran a hatóságokkal is összetűzésbe került. Végül 1553-ban az indiai Goába hajózott, de egy gúnyverse miatt a kínai Makaóba száműzték. Jól fizető hivatalt vállalt, de éles tolla miatt itt is sok ellenséget szerzett magának. Hosszú hajóutakat tett a portugál gyarmatbirodalomban, egyszer még hajótörést is szenvedett. Két esztendőt az afrikai Mozambikban töltött, hogy megkeresse a lisszaboni hajóút árát. Összesen tizenhét évet töltött el a gyarmatokon és a Kelet-Indiai tengereket hajózva.
A Luziádok nyomtatásban először 1572-ben jelent meg. A mű a reneszánsz kor humanista szellemében íródott, de leginkább Homérosz művéhez, az Odüsszeiához hasonlítható. Portugália idealizált történelmét tárja föl az idők kezdetétől egészen a földrajzi felfedezésekig. Bemutatja Vasco da Gama útját az afrikai partok mentén az indiai Kalkuttáig. Számos mitológiai utalás gazdagítja a művet. Camoes Portugália nemzeti költője. Halálának napja munkaszüneti nap, a legmagasabb portugál irodalmi díj -a Premio Camoes- az ő nevét viseli.
Luiz Vaz de Camoes kalandos életéhez képest könnyű dolgom van, félóra séta választ el a Bragai Sé Katedrálistól, ahol Henrik sírja található.
Camoes eposza a legismertebb portugál művek közé tartozik. A költő Marokkóban harcolt a mórok ellen, míg egy nyílvessző kioltotta egyik szeme világát. Állást nem talált, sőt, gyakran a hatóságokkal is összetűzésbe került. Végül 1553-ban az indiai Goába hajózott, de egy gúnyverse miatt a kínai Makaóba száműzték. Jól fizető hivatalt vállalt, de éles tolla miatt itt is sok ellenséget szerzett magának. Hosszú hajóutakat tett a portugál gyarmatbirodalomban, egyszer még hajótörést is szenvedett. Két esztendőt az afrikai Mozambikban töltött, hogy megkeresse a lisszaboni hajóút árát. Összesen tizenhét évet töltött el a gyarmatokon és a Kelet-Indiai tengereket hajózva.
A Luziádok nyomtatásban először 1572-ben jelent meg. A mű a reneszánsz kor humanista szellemében íródott, de leginkább Homérosz művéhez, az Odüsszeiához hasonlítható. Portugália idealizált történelmét tárja föl az idők kezdetétől egészen a földrajzi felfedezésekig. Bemutatja Vasco da Gama útját az afrikai partok mentén az indiai Kalkuttáig. Számos mitológiai utalás gazdagítja a művet. Camoes Portugália nemzeti költője. Halálának napja munkaszüneti nap, a legmagasabb portugál irodalmi díj -a Premio Camoes- az ő nevét viseli.
A Sé Katedrális tornyai messziről mutatják a helyes utat. A díszes bragai városkapu és maga a tény, hogy Henrik a katedrális kápolnájában van eltemetve, régmúlt dicsőségről árulkodik.
Belépek a katedrálisba és lenyűgöz a fenséges gótika. Amíg Joaquin a kápolna kulcsáért megy, időm nyílik elgondolkodni templom történetén. Ezeréves történelme során számos változáson esett át az épület, a román stílusú alapok azonban még most is könnyen kivehetők. A mórok által lerombolt katedrális újjáépítése 1100 körül, Henrik uralkodása alatt fejeződött be. Az egykori szvéb-nyugatigót templomból azonban már kevés fedezhető fel. Az utóbbi tizenöt év régészeti ásatásai érdekes eredményeket hoztak, a kereszthajó alatt a Római Birodalom kései korszakából származó épületet találtak, amely egy 3.-4. századi korakeresztény bazilikára emlékeztet.
Belépek a katedrálisba és lenyűgöz a fenséges gótika. Amíg Joaquin a kápolna kulcsáért megy, időm nyílik elgondolkodni templom történetén. Ezeréves történelme során számos változáson esett át az épület, a román stílusú alapok azonban még most is könnyen kivehetők. A mórok által lerombolt katedrális újjáépítése 1100 körül, Henrik uralkodása alatt fejeződött be. Az egykori szvéb-nyugatigót templomból azonban már kevés fedezhető fel. Az utóbbi tizenöt év régészeti ásatásai érdekes eredményeket hoztak, a kereszthajó alatt a Római Birodalom kései korszakából származó épületet találtak, amely egy 3.-4. századi korakeresztény bazilikára emlékeztet.
Húsz lépés tehát a Sao Geraldo kápolna és végigjárom, újraélem a rómaiak és gótok letűnt világát, majd egy kelta kőszobor tekint rám a múlt párájából. Joaquin kitárja a kápolna ajtaját és az előttem lévő sírokra mutat, majd magamra hagy.
„Enrico Ungarorum Regis Filio Portugalia” – emlékezik a sírfelirat. Ungarorum – olvasom mégegyszer a kőbe vésett igazságot és érzem, ehhez a helyhez most már személyesen nekem is közöm van.
Luiz Vaz de Camoes a Luziádok című nemzeti eposzában magyar királyfiként említi Henriket, amelyet a portugál hagyomány és a szarkofágon olvasható sírfelirat is megerősít.
Ki volt valójában Henrik és honnan eredhet a költő információja magyar származását illetően? Camoes a portugál hagyományokra hivatkozik. Henriket számos történetíró Szent István egyik, messzire szakadt fiaként tartja számon, aki a 11. század végén Burgundián át Portugáliába került. Vajon tényleg több fia volt Szent István királynak? Az Árpádházi királyok korát kutató történészek ma már egyetértenek abban, hogy több fia is született, de Imre hercegnél ifjabb korukban meghaltak. Egyetlen fia, Ottó herceg ismert név szerint, de a többi fivér neve bizonytalan. Szent Imre herceg születését az írott források néhol 1000, máskor pedig 1007-re teszik, személyiségének vonásait viszont nem egységes személyre vonatkozóan határozzák meg. Nem tartható kizártnak, hogy Szent Istvánnak volt egy Imre herceggel nem azonosítható, Henrik nevű fia, azonban személyisége feloldódott az évszázadok folyamán a szakrálisan tekintélyesebb testvér alakjában. Az írott források hiányában azonban mindez nem tartható bizonyítottnak. Amennyiben volt Szent István királynak egy Henrik nevű fia, az időbeli távolság miatt mégsem lehet azonos a bragai katedrálisban nyugvó ”magyar Henrik”-kel, mert őt a krónikák első ízben csak 1072-ben említik Burgundi Henrik néven és akkor is mint gyermeket.
Honnan eredhet a magyar királyi rokonság gondolata?
„Enrico Ungarorum Regis Filio Portugalia” – emlékezik a sírfelirat. Ungarorum – olvasom mégegyszer a kőbe vésett igazságot és érzem, ehhez a helyhez most már személyesen nekem is közöm van.
Luiz Vaz de Camoes a Luziádok című nemzeti eposzában magyar királyfiként említi Henriket, amelyet a portugál hagyomány és a szarkofágon olvasható sírfelirat is megerősít.
Ki volt valójában Henrik és honnan eredhet a költő információja magyar származását illetően? Camoes a portugál hagyományokra hivatkozik. Henriket számos történetíró Szent István egyik, messzire szakadt fiaként tartja számon, aki a 11. század végén Burgundián át Portugáliába került. Vajon tényleg több fia volt Szent István királynak? Az Árpádházi királyok korát kutató történészek ma már egyetértenek abban, hogy több fia is született, de Imre hercegnél ifjabb korukban meghaltak. Egyetlen fia, Ottó herceg ismert név szerint, de a többi fivér neve bizonytalan. Szent Imre herceg születését az írott források néhol 1000, máskor pedig 1007-re teszik, személyiségének vonásait viszont nem egységes személyre vonatkozóan határozzák meg. Nem tartható kizártnak, hogy Szent Istvánnak volt egy Imre herceggel nem azonosítható, Henrik nevű fia, azonban személyisége feloldódott az évszázadok folyamán a szakrálisan tekintélyesebb testvér alakjában. Az írott források hiányában azonban mindez nem tartható bizonyítottnak. Amennyiben volt Szent István királynak egy Henrik nevű fia, az időbeli távolság miatt mégsem lehet azonos a bragai katedrálisban nyugvó ”magyar Henrik”-kel, mert őt a krónikák első ízben csak 1072-ben említik Burgundi Henrik néven és akkor is mint gyermeket.
Honnan eredhet a magyar királyi rokonság gondolata?
1534-ben Dom Fernando, a portugál király másodszülött fia festménysort készíttetett, amely a magyar Szent István királytól származtatja a Burgund-dinasztiát. A dinasztia származtatásának burgundi eredeztetése a név okán is egyértelműbb lett volna, azonban a portugál királyi ház mégis magyar őst „választ” magának. 1534-ben, nyolc évvel a mohácsi vész után Magyarország középkori nagyságának végéhez érkezett, Dom Fernando mégis elegendő okot látott arra, hogy a portugál királyi ház uralkodásának jogát, középkori filozófia szerint a királyi hatalom Istentől való eredetét ilyen módon nyomatékosítsa. István király tekintélye államalapító voltában, szentté avattatásában keresendő, amely a középkori gondolkodásban elsőrangú bizonyíték volt. A vérségi kapcsolat emelte a rokonságban lévő királyi házak tekintélyét. A Magyar Királyság a mohácsi csatavesztésig nagyhatalmi státusszal rendelkezett, amelynek karjai egészen Szíriáig értek és önálló keresztes hadjáratokat szervezett. Az Árpádházból két szentté avatott király és egy herceg származott, nőágon pedig több, szám szerint négy szentet adott a keresztény világnak. A 16. században a portugál genealógia számára bizonyított, de legfőképpen óhajtott tény, hogy az uralkodó dinasztia Szent Istvántól származik. Azonban nem ez az egyetlen oka a Henriket övező legendának, és a „szentistváni magyar származás” egy „választott” identitás ugyan, de a portugál és magyar uralkodóházak között ténylegesen is fennállt egy rokoni, vérségi és szakrális kapcsolat. II. András magyar király leánya I. Jakab aragón király (1213-1276) feleségeként hozta világra III. Pétert (1276-1285), akinek leánya Izabella (1271-1331) Dénes portugál király (1279-1325) felesége lett. Az Árpádházi legendák így egyben családi történetekké is váltak a portugál királyi házban, és idővel feloldódtak egymásban, vagy ha a hatalmi érdekek úgy kívánták, szándékosan fel is oldották azokat. Példaként említhető Izabella nagynénjének, Árpádházi Szent Erzsébet kultusza, amely végül egész Portugáliában elterjedt. Érdekes tény, hogy I. Jakab aragón király Urraca dédunokája volt, aki Henrik fivérének, Rajmundnak a felesége volt. Henrik valójában burgund gróf volt, aki a 11. században testvérével a kasztíliai király hívására érkezett Hispániába, hogy harcoljanak a mórok ellen. Rajmund Galícia tartományát és Urraca kezét, Henrik pedig a király leányának, Tereza kezét és vele a Minho és Douro folyók vidékét, Braga és Porto környékét nyerte el. Urraca végül Kasztília királynője lett, Henrik azonban függetlenségre törekedett, amit végül fia, Alfonso Henriques vívott ki és a mórok felett aratott sorozatos győzelmei során egészen a Tejo folyóig terjesztette ki országa, az egyesített Portugália határait. Magyarrá a választott hagyományon túl a rokoni kapcsolat is tette Burgundi Henriket, de a vérségi kapcsolat a két uralkodóház között csak a 13. században jött létre.
Henrik, az egységes Portugália megteremtője
Joaquintól kérdezem, mit gondol ő a magyar királyfiról, valóban magyar volt-e Henrik?
-Elképzelhető, hiszen számos bizonyíték támasztja alá – mondja – de talán nem is ez a legfontosabb. Henrik teremtette meg az egységes Portugáliát és te idejöttél, végigjártad az utat kelta szobrok, germán királyok, római faragások és mór falfestmények között, hogy tiszteletedet tedd Portugália legősibb keresztény templomának kápolnájában, a nemzeti egységünket megteremtő király előtt. Azt hiszem ez a tény minket, portugálokat és magyarokat örökre összeköt.
Burgundi Henrik magyar is egyben, majdnem úgy, ahogyan a népmeséinkben megszoktuk, amikor egy királyfi Hetedhét-országon is átkel, hogy nemzetének dicsőséget, önmagának pedig országot szerezzen.
Joaquintól kérdezem, mit gondol ő a magyar királyfiról, valóban magyar volt-e Henrik?
-Elképzelhető, hiszen számos bizonyíték támasztja alá – mondja – de talán nem is ez a legfontosabb. Henrik teremtette meg az egységes Portugáliát és te idejöttél, végigjártad az utat kelta szobrok, germán királyok, római faragások és mór falfestmények között, hogy tiszteletedet tedd Portugália legősibb keresztény templomának kápolnájában, a nemzeti egységünket megteremtő király előtt. Azt hiszem ez a tény minket, portugálokat és magyarokat örökre összeköt.
Burgundi Henrik magyar is egyben, majdnem úgy, ahogyan a népmeséinkben megszoktuk, amikor egy királyfi Hetedhét-országon is átkel, hogy nemzetének dicsőséget, önmagának pedig országot szerezzen.