„Tatarski szlak” – a tatárok útja
Bő 900 kilométer, és a lengyel-belarusz-litván hármashatásrnál vagyunk. Lengyelország Podlasie vajdasága mindig is különböző kultúrák metszéspontjában húzódott, s ma az egyik legkülönlegesebb
örökösége a tatárokhoz szorosan köthető iszlám jelenléte.
A tatárok az Arany Hordát elhagyva álltak lengyel és litván katonai szolgálatba. E lipek tatárokat – litvánul lipka tatárokat – belarusz-, litván-, és lengyel tatároknak is hívják, ám valójában a krími
tatárok csoportja volt a kibocsátó forrás. Vytautas fejedelem (1350–1430), a középkori Litvánia legjelentősebb uralkodója telepítette le őket belarusz és litván területeken. A szeme előtt az lebegett, hogy velük megerősítheti katonai erejét a szomszédos Német Lovagrenddel szemben. Számítása bejött: a grünwaldi csatában (1410) a lengyel és litván seregek a tatárok segítségével győzték le a Német Lovagrend csapatait. Katonai potenciáljukat a 14–15. századtól kezdve előszeretettel használták ki az egymással vetélkedő szláv és balti fejedelmek, ezért váltak a nagy ütközetek résztvevőivé a térségben. Bátory Istvánt lengyel uralkodóként támogatták, segítették a király lengyelországi hadjárataiban, majd végigdúlták a mazuri tavak német nyelvű falvait, aztán 1670-ben a lengyel uralom ellen lázadtak fel... A felkelés végül megegyezést szült, s végül is katonai szolgálatukért cserébe földeket kaptak Grodno (Hrodna, Belarusz) környékén, s településeket alapítottak.
A lengyel Kelet
A tatárlakta falvak többsége ma Lengyelországban található, néhány kilométerre a belarusz határtól. „A tatárok nem lengyelnek érzik magukat, hanem lengyelek!” – mondja a Kruszynianyban álló tatár mecset vigyázója. Lengyelországban telepedtek meg, találtak új hazát a katonák, akik feleséget is itt kerestek maguknak. A lipek tatárok nyelvi aszszimilációja a letelepedést követően gyors volt – persze ezen a területen ez nem a lengyel volt, sokkal inkább a belarusz és a litván.
A két legismertebb – a turizmus által is felfedezett – falu a környéken Bohoniki, ahol III. Sobieski János lengyel király testőrsége telepedett le és Kruszyniany. 1680 körül 45 tatár család élt Kruszynianban,
ám ma már csak öt vallja magát tatárnak, illetve muszlim vallásúnak.
A mostani mecset 1846-ban épült egy korábbi helyén: különlegessége,
hogy az egész épület fából készült. Gerendák, lécek, zsindely. Stílusát nehéz lenne meghatározni: egy hagyományos mecset, egy barokk templom és a helyi, népi jellegű falusi ház szerény keveréke –
semmiképp sem tájidegen. Nem hiányozhat belőlea mihrab, az imádkozás mekkai irányát jelző falifülke,
a mecsetbelsőt szőnyegek fedik, a mennyezetet keleties rézlámpák díszitik. A falu közepén áll, a muszlim temetőbe vezető földút kezdetén. A helyi szokásoknak megfelelően a környező települések lakói közösen építhették. Ez azt jelenti, hogy a mecsetépítkezésen nemcsak muszlimok dolgoztak, s igen közeli rokonságban áll az akkortájt épült Szent Anna ortodox templom formájával is.
A temető nincs messze, 100 méter csupán. Kőfallal körülhatárolt terület az erdőben, a sírköveken arab, orosz és lengyel feliratok váltják egymást. Értelemszerűen az arab feliratos sírkövek a legrébbiek, aztán a cirillbetűs sírok következnek. A legújabbak latin betűsek és lengyel nyelvűek. Számos név gyökere törökös, vagy épp arabos
hangzású, de a végükön mindig ott a szláv-lengyel
végződés. És vajon ki gondolta volna, hogy a lipek tatárok
közül szármaizik Henryk Sienkiewicz, vagy épp Charles Dennis Buchinsky, akit Charles Bronsonként ismer a világ...?
Elválasztva, szétszórva
A Második Lengyel Köztársasag (1918–1939) idején mintegy 6000 tatár élt az országban, Litvániában ezren, a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaságban pedig kétezren voltak. A legfontosabb vallási és kulturális centrumnak az akkor lengyel fennhatóságú Vilnius számított: itt élt a Lengyel Köztársaság muftija, itt volt a Muszlim Vallási Unió székhelye. Lengyelországban 19 muszlim egyházközség és 18 mecset működött: csak a varsói nem rendelkezett templommal, ám 28 tatár kulturális egyesületet tartott fent. A tatárok a II. világháborúban a lengyel hadseregben harcoltak. A háború után Vilnius, a lipek tatár központ a Szovjetunióhoz került. Az új határ keresztülvágta a tatárok szállásterületeit, s ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat: ők főként nagyobb lengyel városokban (Wroclaw, Gdansk, Szczeczin) telepedtek le.
Ma mintegy 4000-en vallják magukat tatár származásúnak az országban, közülük 1800-an a Podalskie vajdaságban élnek, leginkább Bialystokban és környékén. A háború előtti egyházközösségek közül viszont már csak Bohoniki és Kruszyniany működik, az 1945 utáni alapításúak pedig Bialystokban, Gorzów Wielkopolski és Gdanskban találhatók. Ez utóbbiban 1990-ben épülhetett meg a lipek tatárok új mecsete. A tatárok fából épült mecsetei nyitva állnak a látogatók
előtt. Ételeiket éttermeikben kóstolhatjuk meg, fesztiválokat rendeznek, s benézhetünk a turistacsalogatóként felállított jurtáikba is.
Bő 900 kilométer, és a lengyel-belarusz-litván hármashatásrnál vagyunk. Lengyelország Podlasie vajdasága mindig is különböző kultúrák metszéspontjában húzódott, s ma az egyik legkülönlegesebb
örökösége a tatárokhoz szorosan köthető iszlám jelenléte.
A tatárok az Arany Hordát elhagyva álltak lengyel és litván katonai szolgálatba. E lipek tatárokat – litvánul lipka tatárokat – belarusz-, litván-, és lengyel tatároknak is hívják, ám valójában a krími
tatárok csoportja volt a kibocsátó forrás. Vytautas fejedelem (1350–1430), a középkori Litvánia legjelentősebb uralkodója telepítette le őket belarusz és litván területeken. A szeme előtt az lebegett, hogy velük megerősítheti katonai erejét a szomszédos Német Lovagrenddel szemben. Számítása bejött: a grünwaldi csatában (1410) a lengyel és litván seregek a tatárok segítségével győzték le a Német Lovagrend csapatait. Katonai potenciáljukat a 14–15. századtól kezdve előszeretettel használták ki az egymással vetélkedő szláv és balti fejedelmek, ezért váltak a nagy ütközetek résztvevőivé a térségben. Bátory Istvánt lengyel uralkodóként támogatták, segítették a király lengyelországi hadjárataiban, majd végigdúlták a mazuri tavak német nyelvű falvait, aztán 1670-ben a lengyel uralom ellen lázadtak fel... A felkelés végül megegyezést szült, s végül is katonai szolgálatukért cserébe földeket kaptak Grodno (Hrodna, Belarusz) környékén, s településeket alapítottak.
A lengyel Kelet
A tatárlakta falvak többsége ma Lengyelországban található, néhány kilométerre a belarusz határtól. „A tatárok nem lengyelnek érzik magukat, hanem lengyelek!” – mondja a Kruszynianyban álló tatár mecset vigyázója. Lengyelországban telepedtek meg, találtak új hazát a katonák, akik feleséget is itt kerestek maguknak. A lipek tatárok nyelvi aszszimilációja a letelepedést követően gyors volt – persze ezen a területen ez nem a lengyel volt, sokkal inkább a belarusz és a litván.
A két legismertebb – a turizmus által is felfedezett – falu a környéken Bohoniki, ahol III. Sobieski János lengyel király testőrsége telepedett le és Kruszyniany. 1680 körül 45 tatár család élt Kruszynianban,
ám ma már csak öt vallja magát tatárnak, illetve muszlim vallásúnak.
A mostani mecset 1846-ban épült egy korábbi helyén: különlegessége,
hogy az egész épület fából készült. Gerendák, lécek, zsindely. Stílusát nehéz lenne meghatározni: egy hagyományos mecset, egy barokk templom és a helyi, népi jellegű falusi ház szerény keveréke –
semmiképp sem tájidegen. Nem hiányozhat belőlea mihrab, az imádkozás mekkai irányát jelző falifülke,
a mecsetbelsőt szőnyegek fedik, a mennyezetet keleties rézlámpák díszitik. A falu közepén áll, a muszlim temetőbe vezető földút kezdetén. A helyi szokásoknak megfelelően a környező települések lakói közösen építhették. Ez azt jelenti, hogy a mecsetépítkezésen nemcsak muszlimok dolgoztak, s igen közeli rokonságban áll az akkortájt épült Szent Anna ortodox templom formájával is.
A temető nincs messze, 100 méter csupán. Kőfallal körülhatárolt terület az erdőben, a sírköveken arab, orosz és lengyel feliratok váltják egymást. Értelemszerűen az arab feliratos sírkövek a legrébbiek, aztán a cirillbetűs sírok következnek. A legújabbak latin betűsek és lengyel nyelvűek. Számos név gyökere törökös, vagy épp arabos
hangzású, de a végükön mindig ott a szláv-lengyel
végződés. És vajon ki gondolta volna, hogy a lipek tatárok
közül szármaizik Henryk Sienkiewicz, vagy épp Charles Dennis Buchinsky, akit Charles Bronsonként ismer a világ...?
Elválasztva, szétszórva
A Második Lengyel Köztársasag (1918–1939) idején mintegy 6000 tatár élt az országban, Litvániában ezren, a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaságban pedig kétezren voltak. A legfontosabb vallási és kulturális centrumnak az akkor lengyel fennhatóságú Vilnius számított: itt élt a Lengyel Köztársaság muftija, itt volt a Muszlim Vallási Unió székhelye. Lengyelországban 19 muszlim egyházközség és 18 mecset működött: csak a varsói nem rendelkezett templommal, ám 28 tatár kulturális egyesületet tartott fent. A tatárok a II. világháborúban a lengyel hadseregben harcoltak. A háború után Vilnius, a lipek tatár központ a Szovjetunióhoz került. Az új határ keresztülvágta a tatárok szállásterületeit, s ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat: ők főként nagyobb lengyel városokban (Wroclaw, Gdansk, Szczeczin) telepedtek le.
Ma mintegy 4000-en vallják magukat tatár származásúnak az országban, közülük 1800-an a Podalskie vajdaságban élnek, leginkább Bialystokban és környékén. A háború előtti egyházközösségek közül viszont már csak Bohoniki és Kruszyniany működik, az 1945 utáni alapításúak pedig Bialystokban, Gorzów Wielkopolski és Gdanskban találhatók. Ez utóbbiban 1990-ben épülhetett meg a lipek tatárok új mecsete. A tatárok fából épült mecsetei nyitva állnak a látogatók
előtt. Ételeiket éttermeikben kóstolhatjuk meg, fesztiválokat rendeznek, s benézhetünk a turistacsalogatóként felállított jurtáikba is.