Jenis, a láthatatlan kisebbség
http://www.afoldgomb.hu/mediatar/foldgomb-vilaglato-magazin/1138-jenisek-vandorokbol-etnikum
Melyik lehet az a nyelv, amit mindenképpen ismerni kell, ha hosszabb utazásra indulunk, vagy a gazdasági életben érvényesülni szeretnénk? Mindenki egy emberként mondja a választ: ez a nyelv az angol. Esetleg lehet még a német, a spanyol, a francia, attól függően, melyik kontienesen járunk, de egy biztos, csak e nagy világnyelvek ismeretében boldogulhatunk. Arról, hogy éppen Közép-Európának van egy titkos és meglehetősen ősi közvetítőnyelve, az európaik többsége semmit sem tud.
http://www.afoldgomb.hu/mediatar/foldgomb-vilaglato-magazin/1138-jenisek-vandorokbol-etnikum
Melyik lehet az a nyelv, amit mindenképpen ismerni kell, ha hosszabb utazásra indulunk, vagy a gazdasági életben érvényesülni szeretnénk? Mindenki egy emberként mondja a választ: ez a nyelv az angol. Esetleg lehet még a német, a spanyol, a francia, attól függően, melyik kontienesen járunk, de egy biztos, csak e nagy világnyelvek ismeretében boldogulhatunk. Arról, hogy éppen Közép-Európának van egy titkos és meglehetősen ősi közvetítőnyelve, az európaik többsége semmit sem tud.
Jenis, a közép-európai „lingua franca”
Az ausztriai Loosdorf néhány évtizede újra felfedezte saját gyökereit. Az osztrák város önkormányzatának tisztviselője egy észak-olaszországi bolhapiacon ismert rá újra elfeledett anyanyelvére. Egy itáliai kisváros bolhapiacán beszélgetésbe és a piacokon szokásos alkudozásba keveredett egy régiségkereskedővel. Negyed óra múlva mindketten megdöbbenve tapasztalhatták, hogy egy sikeres kommunikáció jött lérte, holott a kereskedő németül semmit, a vásárló pedig olaszul egy szót sem tudott. Mégis, szinte ösztönösen egy közös nyelven folyt a beszélgetés. Az okokat ma már ismerjük, a loosdorfi férfi automatikusan olyan szavakat és szófordulatokat használt, amit gyermekkorában nagyszüleitől tanult meg, de hosszú ideig csak a környék osztrák tájszólásának tartott. Honnan ismerhette tehát az észak-itáliai kereskedő ezt a nyelvet, fogalmazódott meg önmagában a kérdés, az eddig otthoninak vélt tájszólást? A loosdorfi tájszólásnak gondolt nyelv egy teljesen másik múlttal, más gyökerekkel rendelkezik. Ezt az ismertelen „világnyelvet“, amelyet semmilyen iskolában és semelyik egyetemen nem tanítanak, a „Jenis“ nép beszéli. Hogy jenis nyelven köttetnek az üzletek a svájci Brienz, az ausztriai Loosdorf bolhapiacain, vagy az Erdélyben minden évben megrendezendő Körösfeketetói vásáron, meglepetéssel tölthet el bennünket. A Jenis nyelv, a késő középkor óta az országutak vándorainak „lingua francája”, újra előtérbe került.
Az ausztriai Loosdorf néhány évtizede újra felfedezte saját gyökereit. Az osztrák város önkormányzatának tisztviselője egy észak-olaszországi bolhapiacon ismert rá újra elfeledett anyanyelvére. Egy itáliai kisváros bolhapiacán beszélgetésbe és a piacokon szokásos alkudozásba keveredett egy régiségkereskedővel. Negyed óra múlva mindketten megdöbbenve tapasztalhatták, hogy egy sikeres kommunikáció jött lérte, holott a kereskedő németül semmit, a vásárló pedig olaszul egy szót sem tudott. Mégis, szinte ösztönösen egy közös nyelven folyt a beszélgetés. Az okokat ma már ismerjük, a loosdorfi férfi automatikusan olyan szavakat és szófordulatokat használt, amit gyermekkorában nagyszüleitől tanult meg, de hosszú ideig csak a környék osztrák tájszólásának tartott. Honnan ismerhette tehát az észak-itáliai kereskedő ezt a nyelvet, fogalmazódott meg önmagában a kérdés, az eddig otthoninak vélt tájszólást? A loosdorfi tájszólásnak gondolt nyelv egy teljesen másik múlttal, más gyökerekkel rendelkezik. Ezt az ismertelen „világnyelvet“, amelyet semmilyen iskolában és semelyik egyetemen nem tanítanak, a „Jenis“ nép beszéli. Hogy jenis nyelven köttetnek az üzletek a svájci Brienz, az ausztriai Loosdorf bolhapiacain, vagy az Erdélyben minden évben megrendezendő Körösfeketetói vásáron, meglepetéssel tölthet el bennünket. A Jenis nyelv, a késő középkor óta az országutak vándorainak „lingua francája”, újra előtérbe került.
Fekker-Chilbi, a csavargók találkozója
„Saját nyelvükön Jeniseknek hívják magukat. Azok az emberek tartoznak közéjük, akiknek sehol nincsen otthonuk, akik sehol nem vernek gyökeret; csavargók és kalandorok ők. Alapvetően a közösségük egyetlen, különálló, zárt társadalmat alkot. Amennyire különböznek a mesterségekben, amelyeket űznek, annyira egységesek életformájukban, szokásaikban.“ Így ír Johann Ulrich Schöll ludwigsburgi plébános a Jenis népről 1793-ban. A régi forrás az én képzeletemet is megragadja. Ezzekkel a szavakkal emlékezetemben érkezem a „Csavargók Ünnepére“, a Fekker-Chilbire, amelyet a svájci Brienzben, a Brienzi-tó partján rendeznek meg immár három esztendeje.
Az első Fekker Chilbi bizonyíthatóan a 16. században került megrendezésre, de nem Brienzben, hanem Gersau városában. Nagyon kevés dokumentum maradt fent, amely a gyűlés történéseit pontosan leírta, vagy a a gyökereit kutatta volna. Az önálló, akkor törpeköztársasági jogokkal bíró Gersau városa egész évben távol tartotta a jenis vándorokat falaitól és erdeitől, templomi ünnepeik alkalmával azonban beengedték őket. Ilyen alkalmakkor szükség volt a kereskedőkre, mutatványosokra, tehát nemcsak beengedték, hanem tisztességesen meg is vendégelték a jenis vándorokat. A szíves fogadtatás egyik nyomós oka a város Camezind nevű tisztségviselőjének visszaemlékezéseiböl is kiolvasható „Krisztus feltámadását követő hétfő egyben az éves nagypiac napja is, és valljuk be, a csavargók nem a legrosszabb vásárlók“. Így alakult ki az a szokás, hogy a jenisek gyűlése, a Fekker Chilbi, minden esztendőben a svájci Gersau városában került megrendezésre.
A „Waldstätter Futár“ 1830-ban a következőképpen tudósít a találkozóról: „Szombaton, vasárnap és hétfőn, a templomi ünnep után a csavargók jelenlétét (akiket Gersauban Fekker-nek hívunk) a rendőrség is megtűri. Ezután megtartják „országgyűlésüket“, amin szinte minden csavargó jelen szeretne lenni. Ezekben a napokban tökéletesen viselkednek: vita, veszekedés, lopás nem történik. Vasárnap, a mise után ősi szokásukhoz híven- a fővadászuk vezetésével- összegyűlnek és házról házra vonulnak, ahol áldásért könyörögnek. Ezek után visszatérnek szállásaikra, és a csűrben hajnalig táncolnak. A jenisek legidősebb férfitagjai leülnek csendes sarokba, hogy „vándorló köztársaságuk“ ügyeit megbeszéljék.“ Gersau városát 1817 esztendőben bekebelezte Schwyz Kanton így elvesztette önálló köztársasági rangját. Változtak a politikai viszonyok, a központosító hatalom nem tudta és nem is óhajtota tovább ellenőrizni a régi, bizonytalan szokásokat, ezért a Fekker Chilbit 1832-ben egyszerűen betiltották.
A Fekker Chilbit három esztendeje a svájci Brienz am Seeben tartják meg újra. A Fekker Chilbi a jenisek legfontosabb ünnepe. Régen „országgyűlésüket“ tartották minden esztendőben ezen az ünnepen, ma már nem titkolt céljuk, hogy talalálkozóhelyet teremtsenek Svájc letelepedett és vándorló lakossága számára. Egy olyan helyszínt, amelyet átsző a kultúra, ahol mindenki jól érezheti magát, és ebben a baráti hangulatban kerülhet sor egymás megismerésére. A jenisekkel szemben ugyanis még mindig komoly előítéletek foglmazódnak meg.
„A Fekker Chilbi számunkra nagyon fontos, identitásunk része, legmeghatározóbb ünnepünk“ – mondja Sandra Bosshard, aki a Jenis Kultúregyesület képviselőjeként egyik főszervezője a találkozónak. „Az ünnep valójában egy találkozó a vándorok és a letelepedett lakosság között. Szeretnénk bemutatkozni, hogy mi sem vagyunk rosszabb, vagy akár jobb emberek, mint ők. Az országutak vándorai saját kultúrájukban élnek, amelyet a szüleiktől kaptak örökbe. Nem ugyanezt tesszük mi mindnyájan? Nem aszerint a meggyőződés és hit szerint élünk, mint amit a szüleink bíztak ránk? Mi mindnyájan szeretjük és csodáljuk szüleinket, mert örökbe hagyták nekünk mindazt, ami ma meghatároz minket. Ez a hasonlóság az országút vándorai és a letelepedett lakosság között. Szüleinktől tanultuk élettel megtölteni a kultúránkat, és azt is, hogyan keressük meg kenyerünket. Vérünkben van a vándorlás, kereskedés. Szeretjük a munkánkat, otthonunkat, amelyet négy kerék nélkül elképzelni nem tudunk és fontos számunkra a családi közösség melegsége. Pontosan ugyanúgy, mint a letelepedett lakosság számára.“
A 18. században rablóknak és tolvajoknak tartották a jeniseket, akik állandóan vándoroltak és erdökben laktak. Schöll plébános is élt a gyanúperrel, hogy a Svábföldön oly elterjedt útonállók is gyakran a jenisek közül kerültek ki. A plébános szociális problémákról is értekezik írásában, miszerint a Harmincéves Háború után egzisztenciájukat vesztett, „elvadult emberek“ a „csavargó üstfoltozókhoz (Jeniskehez) és kolduló utazókhoz“ csatlakoztak és velük léptek titkos szövetségre. Így jött létre e „gyülevész népség“, mely „a rablást és tolvajlást mesterséggé léptette elő és életmódjául választotta“ azt. De honnan ered a jenis nép valójában, tényleg csak szociális okokból, szükségből öszeverődött emberek gyülekezete lenne?
„Saját nyelvükön Jeniseknek hívják magukat. Azok az emberek tartoznak közéjük, akiknek sehol nincsen otthonuk, akik sehol nem vernek gyökeret; csavargók és kalandorok ők. Alapvetően a közösségük egyetlen, különálló, zárt társadalmat alkot. Amennyire különböznek a mesterségekben, amelyeket űznek, annyira egységesek életformájukban, szokásaikban.“ Így ír Johann Ulrich Schöll ludwigsburgi plébános a Jenis népről 1793-ban. A régi forrás az én képzeletemet is megragadja. Ezzekkel a szavakkal emlékezetemben érkezem a „Csavargók Ünnepére“, a Fekker-Chilbire, amelyet a svájci Brienzben, a Brienzi-tó partján rendeznek meg immár három esztendeje.
Az első Fekker Chilbi bizonyíthatóan a 16. században került megrendezésre, de nem Brienzben, hanem Gersau városában. Nagyon kevés dokumentum maradt fent, amely a gyűlés történéseit pontosan leírta, vagy a a gyökereit kutatta volna. Az önálló, akkor törpeköztársasági jogokkal bíró Gersau városa egész évben távol tartotta a jenis vándorokat falaitól és erdeitől, templomi ünnepeik alkalmával azonban beengedték őket. Ilyen alkalmakkor szükség volt a kereskedőkre, mutatványosokra, tehát nemcsak beengedték, hanem tisztességesen meg is vendégelték a jenis vándorokat. A szíves fogadtatás egyik nyomós oka a város Camezind nevű tisztségviselőjének visszaemlékezéseiböl is kiolvasható „Krisztus feltámadását követő hétfő egyben az éves nagypiac napja is, és valljuk be, a csavargók nem a legrosszabb vásárlók“. Így alakult ki az a szokás, hogy a jenisek gyűlése, a Fekker Chilbi, minden esztendőben a svájci Gersau városában került megrendezésre.
A „Waldstätter Futár“ 1830-ban a következőképpen tudósít a találkozóról: „Szombaton, vasárnap és hétfőn, a templomi ünnep után a csavargók jelenlétét (akiket Gersauban Fekker-nek hívunk) a rendőrség is megtűri. Ezután megtartják „országgyűlésüket“, amin szinte minden csavargó jelen szeretne lenni. Ezekben a napokban tökéletesen viselkednek: vita, veszekedés, lopás nem történik. Vasárnap, a mise után ősi szokásukhoz híven- a fővadászuk vezetésével- összegyűlnek és házról házra vonulnak, ahol áldásért könyörögnek. Ezek után visszatérnek szállásaikra, és a csűrben hajnalig táncolnak. A jenisek legidősebb férfitagjai leülnek csendes sarokba, hogy „vándorló köztársaságuk“ ügyeit megbeszéljék.“ Gersau városát 1817 esztendőben bekebelezte Schwyz Kanton így elvesztette önálló köztársasági rangját. Változtak a politikai viszonyok, a központosító hatalom nem tudta és nem is óhajtota tovább ellenőrizni a régi, bizonytalan szokásokat, ezért a Fekker Chilbit 1832-ben egyszerűen betiltották.
A Fekker Chilbit három esztendeje a svájci Brienz am Seeben tartják meg újra. A Fekker Chilbi a jenisek legfontosabb ünnepe. Régen „országgyűlésüket“ tartották minden esztendőben ezen az ünnepen, ma már nem titkolt céljuk, hogy talalálkozóhelyet teremtsenek Svájc letelepedett és vándorló lakossága számára. Egy olyan helyszínt, amelyet átsző a kultúra, ahol mindenki jól érezheti magát, és ebben a baráti hangulatban kerülhet sor egymás megismerésére. A jenisekkel szemben ugyanis még mindig komoly előítéletek foglmazódnak meg.
„A Fekker Chilbi számunkra nagyon fontos, identitásunk része, legmeghatározóbb ünnepünk“ – mondja Sandra Bosshard, aki a Jenis Kultúregyesület képviselőjeként egyik főszervezője a találkozónak. „Az ünnep valójában egy találkozó a vándorok és a letelepedett lakosság között. Szeretnénk bemutatkozni, hogy mi sem vagyunk rosszabb, vagy akár jobb emberek, mint ők. Az országutak vándorai saját kultúrájukban élnek, amelyet a szüleiktől kaptak örökbe. Nem ugyanezt tesszük mi mindnyájan? Nem aszerint a meggyőződés és hit szerint élünk, mint amit a szüleink bíztak ránk? Mi mindnyájan szeretjük és csodáljuk szüleinket, mert örökbe hagyták nekünk mindazt, ami ma meghatároz minket. Ez a hasonlóság az országút vándorai és a letelepedett lakosság között. Szüleinktől tanultuk élettel megtölteni a kultúránkat, és azt is, hogyan keressük meg kenyerünket. Vérünkben van a vándorlás, kereskedés. Szeretjük a munkánkat, otthonunkat, amelyet négy kerék nélkül elképzelni nem tudunk és fontos számunkra a családi közösség melegsége. Pontosan ugyanúgy, mint a letelepedett lakosság számára.“
A 18. században rablóknak és tolvajoknak tartották a jeniseket, akik állandóan vándoroltak és erdökben laktak. Schöll plébános is élt a gyanúperrel, hogy a Svábföldön oly elterjedt útonállók is gyakran a jenisek közül kerültek ki. A plébános szociális problémákról is értekezik írásában, miszerint a Harmincéves Háború után egzisztenciájukat vesztett, „elvadult emberek“ a „csavargó üstfoltozókhoz (Jeniskehez) és kolduló utazókhoz“ csatlakoztak és velük léptek titkos szövetségre. Így jött létre e „gyülevész népség“, mely „a rablást és tolvajlást mesterséggé léptette elő és életmódjául választotta“ azt. De honnan ered a jenis nép valójában, tényleg csak szociális okokból, szükségből öszeverődött emberek gyülekezete lenne?
A Jenis nép mitológiája
Körülbelül öt esztendővel ezelőtt jenis ünnepek után kutattam. Egy olyan összejövetelen szerettem volna részt venni, ahol megismerhetem a jenis emberek szokásait, zenéjét és hagyományait. „Nem lesz könnyű dolgom“- érkezett a válasz a Kultúregyesülettől, ugyanis „ezek az összejövetelek inkább egy belső körben, a jenisek belső világában szerveződnek.“ Hosszú évszázadokig elszigeteltség jellemezte világukat, amelyre a történelem során szerzett tapasztalataik tanították őket. Néhány esztendő alatt változott a világ, de a jenisek történelme sokáig nehezen volt kutatható és ennek megfelelően nem sikerült egyértelműen tisztázni e nép eredetét. Számos történész hosszú ideig csak gazdasági és szociális okokkal magyarázta eredetüket. A szociogenezis utján létrejött csoportosulás elméletét a jenisek ma már elvetik, és sokkal inkább népnek, vagy népcsoportnak, így egy etnikai-kulturális folytonosság örököseinek tartják magukat.
A jenis népben vélték sokan felfedezni a nomád helvéteket, akiket már Caesar is említ a gall háborúkról írt munkájában; Nagy Károly vándorló udvartartását követő lovagok és énekesek hadát; az indiából érkezett első vándorokat, amelyet a jenis nyelv cigány elemeivel bizonyítanak; egy, a Kazár Birodalomból kiszakadt nomád törzset, amelyet a jenis nyelv jiddis elemeivel magyaráznak; európa azon régi lakosságát, akik az évezredekkel ezelőtt végbement letelepedés folyamatán és feudalizálódó középkor társadalmi szerveződésén kivül rekedtek; vagy a kelták maradékait. A legelterjedtebb vélemény sokáig a Harmincéves Háború vallási villongásait tatotta olyan történelmi fordulópontnak, amely a jenis nép kialakulásában szerepet játszhatott. Ebben az időszakban menekültek tömegei áramlottak új megélhetést és otthont keresve déli irányba, amelyet reményeik szerint majd a déli német államokban, Ausztriában, vagy Svájcban találnak meg. Az elmélet szerint a jenis nyelv sem lehet más, mint a „rotwelsch“ tolvajnyelv egyik változata. Egyházi és világi források is részletesen leírják a vándorok életmódját, az 1034 és 1574 közötti dokumentumok „yienish“ néven említik a „csavargókat“. Shakespeare Makrancos Hölgy című darabjában részletesen ír az országút vándoraink életmódjáról, Albrecht Dürer pedig illusztrácíot készít róluk. A jenisek a döntő bizonyítékot a Würzburgi Egyházkerület archívumában találták meg. Az itt fellelt dokumentumban név szerint említenek vándorokat, akik magukat JINISeknek nevezik.
Néhény évszázaddal később megjelentek a cigányok Európaban és életmódjuknál fogva keresztezték a jenisek útját, kapcsolat alakult ki közöttük. Ez a szoros kapcsolat később rányomta bélyegét a jenisekről alkotott képre, ezért a mai napig cigánynak, „fehér cigánynak“ tartják őket. Házasságkötés révén gyakran vegyes családok, klánok alakultak ki a jenis társadalmon beklül. Hasonlóan alakult kapcsolatuk a zsidó vándorkereskedőkkel. A jenis kereskedőket felkeresték a zsidó vándorkereskedők, akik megvásárolták egymástól azokat az árukat, amit maguk is továbbítottak Európa vásáraiba.
Körülbelül öt esztendővel ezelőtt jenis ünnepek után kutattam. Egy olyan összejövetelen szerettem volna részt venni, ahol megismerhetem a jenis emberek szokásait, zenéjét és hagyományait. „Nem lesz könnyű dolgom“- érkezett a válasz a Kultúregyesülettől, ugyanis „ezek az összejövetelek inkább egy belső körben, a jenisek belső világában szerveződnek.“ Hosszú évszázadokig elszigeteltség jellemezte világukat, amelyre a történelem során szerzett tapasztalataik tanították őket. Néhány esztendő alatt változott a világ, de a jenisek történelme sokáig nehezen volt kutatható és ennek megfelelően nem sikerült egyértelműen tisztázni e nép eredetét. Számos történész hosszú ideig csak gazdasági és szociális okokkal magyarázta eredetüket. A szociogenezis utján létrejött csoportosulás elméletét a jenisek ma már elvetik, és sokkal inkább népnek, vagy népcsoportnak, így egy etnikai-kulturális folytonosság örököseinek tartják magukat.
A jenis népben vélték sokan felfedezni a nomád helvéteket, akiket már Caesar is említ a gall háborúkról írt munkájában; Nagy Károly vándorló udvartartását követő lovagok és énekesek hadát; az indiából érkezett első vándorokat, amelyet a jenis nyelv cigány elemeivel bizonyítanak; egy, a Kazár Birodalomból kiszakadt nomád törzset, amelyet a jenis nyelv jiddis elemeivel magyaráznak; európa azon régi lakosságát, akik az évezredekkel ezelőtt végbement letelepedés folyamatán és feudalizálódó középkor társadalmi szerveződésén kivül rekedtek; vagy a kelták maradékait. A legelterjedtebb vélemény sokáig a Harmincéves Háború vallási villongásait tatotta olyan történelmi fordulópontnak, amely a jenis nép kialakulásában szerepet játszhatott. Ebben az időszakban menekültek tömegei áramlottak új megélhetést és otthont keresve déli irányba, amelyet reményeik szerint majd a déli német államokban, Ausztriában, vagy Svájcban találnak meg. Az elmélet szerint a jenis nyelv sem lehet más, mint a „rotwelsch“ tolvajnyelv egyik változata. Egyházi és világi források is részletesen leírják a vándorok életmódját, az 1034 és 1574 közötti dokumentumok „yienish“ néven említik a „csavargókat“. Shakespeare Makrancos Hölgy című darabjában részletesen ír az országút vándoraink életmódjáról, Albrecht Dürer pedig illusztrácíot készít róluk. A jenisek a döntő bizonyítékot a Würzburgi Egyházkerület archívumában találták meg. Az itt fellelt dokumentumban név szerint említenek vándorokat, akik magukat JINISeknek nevezik.
Néhény évszázaddal később megjelentek a cigányok Európaban és életmódjuknál fogva keresztezték a jenisek útját, kapcsolat alakult ki közöttük. Ez a szoros kapcsolat később rányomta bélyegét a jenisekről alkotott képre, ezért a mai napig cigánynak, „fehér cigánynak“ tartják őket. Házasságkötés révén gyakran vegyes családok, klánok alakultak ki a jenis társadalmon beklül. Hasonlóan alakult kapcsolatuk a zsidó vándorkereskedőkkel. A jenis kereskedőket felkeresték a zsidó vándorkereskedők, akik megvásárolták egymástól azokat az árukat, amit maguk is továbbítottak Európa vásáraiba.
Az erdélyi feketetói vásár
Sandy, a kultúregyesület és a brienzi vásár szervezője Venanz Nobelhez kísér. Venanz a svájci jenisek történésze, a jenis kultúra ismerője. Lakókocsija mellett a jenisek népi játékának szabályait meséli nekem. Közben megemlítem, hogy Loosdorfba és Erdélybe készülök, mert ott is találkozni szertenék jenisekkel. Venanznál jó helyen járok, szinte miden családot ismer, sorolja a családneveket Ausztriából, Svájcból és Németországból. Ő is megerősít, Erdélyben sokkal nehezebb dolgom lesz, hiszen nem rendelkeznek olyan szervezettel, mint a svájciak. Èn úgy gondolom, hogy a cigányság nagy lélekszáma valószínűleg sokkal inkább dominálja majd a jenis közösség kultúrális jellegét és megjelenését, mint a svájciakét, ha egyáltalán beszélhetünk különálló erdélyi közösségről. A brienzi vásárban is érezhető a kultúrális kapcsolat romák és jenisek között, de megjelenésükben mégis inkább északi típusú emberekkel találkozom. Venanz lelkesedéssel mesél a jenis hagyományokról. Miután mindent megtudok a jenis játék (Bootsch) rejtelmeiröl, azzal az ígérettel kelek útra Budapest, majd Erdély felé, hogy ellát néhány információval, ami segíthet utamon. A Feketetói Vásárt minden év októberének második hétvégéjén rendezik meg festői környezetben, a Királyhágótól körülbelül tizenöt kilométerre, a Csucsa melletti Körösfeketetón (román neve Negreni). A vásár jelentősége másfél évszázada töretlen. Hagyományosan a paraszti társadalom látogatta és szinte minden kapható. Ma már egyre inkább egy óriási bolhapiac jellegét kelti, de korábban inkább mezőgazdasággal kapcsolatos termékek, szerszámok voltak kaphatók, de megtaláhatók a kocsmák, kések, rézüstök, bográcsok, fakanalak, széki viseletek mellet a mutatványosok is. Olyan mesterségek képviselöi árulnak itt, amelyet a jenis mesterek is űznek. A jenisek Németországon, Svájcon, Ausztrián, Luxemburgbon és a franciaországi Elzászon kívül az erdélyi Maros mentén élnek. A jenisek nyolcvan százaléka a Maros völgyében él: központjuk Nyárádkarácson. Nagy számban élnek még Mezőpaniton, Oláhszentgyörgyön és a Marosvásárhelytől hat kilométerre található Harcón. A feketetói vásár jelentősége olyan nagy volt százötven esztendeje, hogy egészen biztos látogatták jenis vándorok, és valószínűsítem látogatják még ma is. Amikor végigtekintek a vásáron, akkor értem meg a kultúrák találkozásának és összeolvadásának titkát és egyben a jenis történelem kutatásának nehézségét. Utólér a hír Brienzből: az erdélyi jenisek csoportja -az úgynevezett „fehér cigányok”- alatt az erdélyi Gáborokat értik a kutatók. Valóban jól elkülönülnek ők más cigányoktól, megjelenésükben, vallásukban és szokásaikban egyaránt. A szakirodalom megerősít, Walter Starkie, ír származású irodalmár mutatott rá először az álatala feltételezett kapcsolatra. A 15. és 16. századi éhinség idején nagy számban vándoroltak jenisek Erdélybe, de túlnyomó többségük a 18.-19. században visszatért német nyelvterületre, sokan Luxemburgba. Kultúrális befolyást gyakoroltak környezetükre, és életüket, akárcsak német nyelvterületen is, keresztezte a cigányság élete. De vajon hogyan lehetséges, hogy éppen egy ír származású irodalmár foglalkozzon a jenisek történetével és nyelvével?
Sandy, a kultúregyesület és a brienzi vásár szervezője Venanz Nobelhez kísér. Venanz a svájci jenisek történésze, a jenis kultúra ismerője. Lakókocsija mellett a jenisek népi játékának szabályait meséli nekem. Közben megemlítem, hogy Loosdorfba és Erdélybe készülök, mert ott is találkozni szertenék jenisekkel. Venanznál jó helyen járok, szinte miden családot ismer, sorolja a családneveket Ausztriából, Svájcból és Németországból. Ő is megerősít, Erdélyben sokkal nehezebb dolgom lesz, hiszen nem rendelkeznek olyan szervezettel, mint a svájciak. Èn úgy gondolom, hogy a cigányság nagy lélekszáma valószínűleg sokkal inkább dominálja majd a jenis közösség kultúrális jellegét és megjelenését, mint a svájciakét, ha egyáltalán beszélhetünk különálló erdélyi közösségről. A brienzi vásárban is érezhető a kultúrális kapcsolat romák és jenisek között, de megjelenésükben mégis inkább északi típusú emberekkel találkozom. Venanz lelkesedéssel mesél a jenis hagyományokról. Miután mindent megtudok a jenis játék (Bootsch) rejtelmeiröl, azzal az ígérettel kelek útra Budapest, majd Erdély felé, hogy ellát néhány információval, ami segíthet utamon. A Feketetói Vásárt minden év októberének második hétvégéjén rendezik meg festői környezetben, a Királyhágótól körülbelül tizenöt kilométerre, a Csucsa melletti Körösfeketetón (román neve Negreni). A vásár jelentősége másfél évszázada töretlen. Hagyományosan a paraszti társadalom látogatta és szinte minden kapható. Ma már egyre inkább egy óriási bolhapiac jellegét kelti, de korábban inkább mezőgazdasággal kapcsolatos termékek, szerszámok voltak kaphatók, de megtaláhatók a kocsmák, kések, rézüstök, bográcsok, fakanalak, széki viseletek mellet a mutatványosok is. Olyan mesterségek képviselöi árulnak itt, amelyet a jenis mesterek is űznek. A jenisek Németországon, Svájcon, Ausztrián, Luxemburgbon és a franciaországi Elzászon kívül az erdélyi Maros mentén élnek. A jenisek nyolcvan százaléka a Maros völgyében él: központjuk Nyárádkarácson. Nagy számban élnek még Mezőpaniton, Oláhszentgyörgyön és a Marosvásárhelytől hat kilométerre található Harcón. A feketetói vásár jelentősége olyan nagy volt százötven esztendeje, hogy egészen biztos látogatták jenis vándorok, és valószínűsítem látogatják még ma is. Amikor végigtekintek a vásáron, akkor értem meg a kultúrák találkozásának és összeolvadásának titkát és egyben a jenis történelem kutatásának nehézségét. Utólér a hír Brienzből: az erdélyi jenisek csoportja -az úgynevezett „fehér cigányok”- alatt az erdélyi Gáborokat értik a kutatók. Valóban jól elkülönülnek ők más cigányoktól, megjelenésükben, vallásukban és szokásaikban egyaránt. A szakirodalom megerősít, Walter Starkie, ír származású irodalmár mutatott rá először az álatala feltételezett kapcsolatra. A 15. és 16. századi éhinség idején nagy számban vándoroltak jenisek Erdélybe, de túlnyomó többségük a 18.-19. században visszatért német nyelvterületre, sokan Luxemburgba. Kultúrális befolyást gyakoroltak környezetükre, és életüket, akárcsak német nyelvterületen is, keresztezte a cigányság élete. De vajon hogyan lehetséges, hogy éppen egy ír származású irodalmár foglalkozzon a jenisek történetével és nyelvével?
A jenis nyelv gyökerei
A jenis nyelv gyökereinek megismerés adhat választ a nép eredetére. A jenis nyelvet a „Rotwelsch“ nyelvhez hasonlítják, sőt gyakran, egyezőnek tartják vele. Kluge/Mitzka nyelvészek magyarázata a következő „A szóösszetételben megtalálható a Wealh szó, amely a keltákra uta, a kelta megnevezése is levezethető (wylen ). ... Kelta tehát a szó eredeti jelentése.“ A kelta nyelv lenyomata egyértelműen bizonyítható a jenis nyelvben. Az ír származású irodalmár is a nyelv kelta eredetét tanulmányozta. A jenisek ünnepei és kelta ünnepek között jelentős átfedés van, de vannak a cigányoktól átvett vallási ünnepeik is. Életterük pontosan fedi a régi kelták lakóterületeit. Talán ez lenne a megoldás, amely származásukat magyarázza! Azért, hogy megőrizhessék kultúrájukat nem akartak letelepedni az átalakuló Európában? Ìrországban is élnek vándorok (a Pavee-k), akik a jensiek rokonainak tekinthetők. A luxemburgi jenisek szervezésében ezen a nyáron sor került egy, a brienzihez hasonló találkozóra, ahol a Paveek is képviseltették magukat. Az „All Travel Gathering” rendezvényen jenisek, cigányok és ír paveek is részt vesznek, minden csoport saját zenekarral, énekesekkel, táncosokkal és természetesen árusokkal érkezik a rendezvényre. Itt találkoznak Európa vándorai. Svájcban már csak ötezren vannak úton, de a jenis nyelvet beszélők száma eléri a hatszázötvenezret.
A jenis nyelv gyökereinek megismerés adhat választ a nép eredetére. A jenis nyelvet a „Rotwelsch“ nyelvhez hasonlítják, sőt gyakran, egyezőnek tartják vele. Kluge/Mitzka nyelvészek magyarázata a következő „A szóösszetételben megtalálható a Wealh szó, amely a keltákra uta, a kelta megnevezése is levezethető (wylen ). ... Kelta tehát a szó eredeti jelentése.“ A kelta nyelv lenyomata egyértelműen bizonyítható a jenis nyelvben. Az ír származású irodalmár is a nyelv kelta eredetét tanulmányozta. A jenisek ünnepei és kelta ünnepek között jelentős átfedés van, de vannak a cigányoktól átvett vallási ünnepeik is. Életterük pontosan fedi a régi kelták lakóterületeit. Talán ez lenne a megoldás, amely származásukat magyarázza! Azért, hogy megőrizhessék kultúrájukat nem akartak letelepedni az átalakuló Európában? Ìrországban is élnek vándorok (a Pavee-k), akik a jensiek rokonainak tekinthetők. A luxemburgi jenisek szervezésében ezen a nyáron sor került egy, a brienzihez hasonló találkozóra, ahol a Paveek is képviseltették magukat. Az „All Travel Gathering” rendezvényen jenisek, cigányok és ír paveek is részt vesznek, minden csoport saját zenekarral, énekesekkel, táncosokkal és természetesen árusokkal érkezik a rendezvényre. Itt találkoznak Európa vándorai. Svájcban már csak ötezren vannak úton, de a jenis nyelvet beszélők száma eléri a hatszázötvenezret.
A loosdorfi jenis kávézóban
Ausztriába visszaérve egy jenis községet látogatok meg. Beszélni szeretnék a letelepített jenisekkel, tudni szeretném az okát, miért nem vándorolnak már. A Harmicéves Háborút éhínség és nyomor kísérte. Hatalmas területek, falvak néptelenedtek el a háborút követő járványok során, a délnémet államok lakosságának egyharmada maradt csupán életben. A 17. században megkezdődött a jenisek kényszerletelepítése, ekkor jöttek létre az első jenis falvak Európában. Ezt a gyakorlatot az 1850-es években a svájci letelepítési hullám követte. A kényszerletelepítést egy törvény segítette, amely alapján kihallgatták a jeniseket, és rokoni kapcsolatok után kutatva egy faluban telepítették le őket. A kényszert gyakran nem is a jenisekkel szemben kellett alkalmazni, hanem éppen a falvakkal szemben, ugyanis nem szívesen fogadták be a gyanús és rosszhírű vándorló családokat. A gazdagabb városok sikeresen védekeztek a letelepítésekkel szemben, ezért gyakran a szegényebb falvak lakosságát duzzasztották fel. A jenisek rossz hírnevét néhány könyv is hírhedté tette. 1510-ben jelent meg a „Liber Vagatorum”, amely a vándorokról szóló kézikönyvként beavatta a lakosságot a „rotwelsch” tolvajnyelv rejtelmeibe, a jeniseket héber csalókként mutatta be. Német nyelven 1528-ban jelent meg Luther Márton szerkesztésében. „Ennek a könyvnek mindehol ismertté kell válnia, hogy segítségére legyen mindenkinek a vándorokkal szembeni önvédelemben”- írja Luther. „Engem is átvertek idén...”- vallja meg a reformátor, reményei szerint a könyv rámutat majd arra, miképpen érhető tetten az „ördög uralma világban.” A jenis nép az Istent „Devel” névvel illeti, amit a német „Düwel” szóval azonosítottak, ami az ördög ónémet megnevezése. Bizonyított tény volt tehát, hogy a jenisek csak az ördög követői lehetnek, holott talán inkább a cigány Devla megnevezésben kereshető a név eredete... A jenisek pedig szinte kivétel nélkül katolikus vallásúak. Ausztriában Mária Terézia telepíti le a vándorokat, továbbá lehetővé teszi számukra iparengedélyek kiváltását. Ausztriában Loosdorf a legnagyobb jenis település. Főterén egy kávézó neve is hírdeti, itt jenisekek élnek. A kávézóban nagybajszú emberek ülnek.
„Én egy jenis ember vagyok Ausztriából“- hallgatom beszélgetőpartnerem önvallomását. „ Mit jelent mindez? Mi jenisek egy önálló etnikai-szociális népcsoprt vagyunk, akiket gyakran a romákkal kevernek össze. Vándorló népcsoport vagyunk, gyökereink kelták. Vörös hajú, fehérbőrű emberek nagyon gyakran előordulnak közöttünk, anyanyelvünk és hagyományaink kelta magját meg tudtuk őrizni. Mi, akik talán Európa őslakói vagyunk a szlávokkal, germánokkal és cigányokkal történt kultúrasszimiláció ellenére is őrizzük kelta hagyományainkat. Kelta-nyugatnémet nyelvünk számos kifejezést a középkorban a héber nyelvből vett kölcsön. Egy még erősebb héber hatás a 17. században érte a nyelvet. Megállapítható, hogy a jenis nyelvnek a magja kelta, nyelvtana nyugatnémet, nyelvkincse pedig a németre, héberre és cigány nyelvre épül. Gyakran összetévesztik a nyugati jiddis nyelvjárással is. A jenis népcsoport egy autoktón és európai származású népcsoport. A szó legősibb értelmében Közép-Európai vagyok”. Közép-Európai! Már régen hallottam ezt a fogalmat, jól esik tudni, hogy még létezik. Márai Sándor jut eszembe, aki még könyveket írt a közép-európaiságról, természetes nem pont úgy, ahogyan a jenis kávézóban értelmezik, de valaha valóban létezett a fogalom. Ma már csak mi magyarok gondoljuk, hogy közép-európainak lenni jelenthet még valamit, és valaki minket a világban talán még annak tart, de igazából a fogalom szinte teljesen kihalt. Kelet van és Nyugat, még akkor is, ha gyakran szembe megy a földrajzi értelem minden szabályával. Hányszor néztek már engem is Kelet-Európainak, hiába védtem Közép-Európa fogalmát. A politika nincs tekintettel a földrajzra. Búcsúzom új, Közép-Európai barátaimtól, az utak ősi vándoraitól, akik bizonyítottan legalább ezer esztendeje szelik Európa országútjait.
Ausztriába visszaérve egy jenis községet látogatok meg. Beszélni szeretnék a letelepített jenisekkel, tudni szeretném az okát, miért nem vándorolnak már. A Harmicéves Háborút éhínség és nyomor kísérte. Hatalmas területek, falvak néptelenedtek el a háborút követő járványok során, a délnémet államok lakosságának egyharmada maradt csupán életben. A 17. században megkezdődött a jenisek kényszerletelepítése, ekkor jöttek létre az első jenis falvak Európában. Ezt a gyakorlatot az 1850-es években a svájci letelepítési hullám követte. A kényszerletelepítést egy törvény segítette, amely alapján kihallgatták a jeniseket, és rokoni kapcsolatok után kutatva egy faluban telepítették le őket. A kényszert gyakran nem is a jenisekkel szemben kellett alkalmazni, hanem éppen a falvakkal szemben, ugyanis nem szívesen fogadták be a gyanús és rosszhírű vándorló családokat. A gazdagabb városok sikeresen védekeztek a letelepítésekkel szemben, ezért gyakran a szegényebb falvak lakosságát duzzasztották fel. A jenisek rossz hírnevét néhány könyv is hírhedté tette. 1510-ben jelent meg a „Liber Vagatorum”, amely a vándorokról szóló kézikönyvként beavatta a lakosságot a „rotwelsch” tolvajnyelv rejtelmeibe, a jeniseket héber csalókként mutatta be. Német nyelven 1528-ban jelent meg Luther Márton szerkesztésében. „Ennek a könyvnek mindehol ismertté kell válnia, hogy segítségére legyen mindenkinek a vándorokkal szembeni önvédelemben”- írja Luther. „Engem is átvertek idén...”- vallja meg a reformátor, reményei szerint a könyv rámutat majd arra, miképpen érhető tetten az „ördög uralma világban.” A jenis nép az Istent „Devel” névvel illeti, amit a német „Düwel” szóval azonosítottak, ami az ördög ónémet megnevezése. Bizonyított tény volt tehát, hogy a jenisek csak az ördög követői lehetnek, holott talán inkább a cigány Devla megnevezésben kereshető a név eredete... A jenisek pedig szinte kivétel nélkül katolikus vallásúak. Ausztriában Mária Terézia telepíti le a vándorokat, továbbá lehetővé teszi számukra iparengedélyek kiváltását. Ausztriában Loosdorf a legnagyobb jenis település. Főterén egy kávézó neve is hírdeti, itt jenisekek élnek. A kávézóban nagybajszú emberek ülnek.
„Én egy jenis ember vagyok Ausztriából“- hallgatom beszélgetőpartnerem önvallomását. „ Mit jelent mindez? Mi jenisek egy önálló etnikai-szociális népcsoprt vagyunk, akiket gyakran a romákkal kevernek össze. Vándorló népcsoport vagyunk, gyökereink kelták. Vörös hajú, fehérbőrű emberek nagyon gyakran előordulnak közöttünk, anyanyelvünk és hagyományaink kelta magját meg tudtuk őrizni. Mi, akik talán Európa őslakói vagyunk a szlávokkal, germánokkal és cigányokkal történt kultúrasszimiláció ellenére is őrizzük kelta hagyományainkat. Kelta-nyugatnémet nyelvünk számos kifejezést a középkorban a héber nyelvből vett kölcsön. Egy még erősebb héber hatás a 17. században érte a nyelvet. Megállapítható, hogy a jenis nyelvnek a magja kelta, nyelvtana nyugatnémet, nyelvkincse pedig a németre, héberre és cigány nyelvre épül. Gyakran összetévesztik a nyugati jiddis nyelvjárással is. A jenis népcsoport egy autoktón és európai származású népcsoport. A szó legősibb értelmében Közép-Európai vagyok”. Közép-Európai! Már régen hallottam ezt a fogalmat, jól esik tudni, hogy még létezik. Márai Sándor jut eszembe, aki még könyveket írt a közép-európaiságról, természetes nem pont úgy, ahogyan a jenis kávézóban értelmezik, de valaha valóban létezett a fogalom. Ma már csak mi magyarok gondoljuk, hogy közép-európainak lenni jelenthet még valamit, és valaki minket a világban talán még annak tart, de igazából a fogalom szinte teljesen kihalt. Kelet van és Nyugat, még akkor is, ha gyakran szembe megy a földrajzi értelem minden szabályával. Hányszor néztek már engem is Kelet-Európainak, hiába védtem Közép-Európa fogalmát. A politika nincs tekintettel a földrajzra. Búcsúzom új, Közép-Európai barátaimtól, az utak ősi vándoraitól, akik bizonyítottan legalább ezer esztendeje szelik Európa országútjait.