A new yorki Ellis Islanden, a bevándorlási hivatal dokumentumai között található az a hajónapló, amelynek 1912. augusztus 20-án keltezett formanyomtatványán két híres hazánkfia, gróf Teleki Pál és Cholnoky Jenő neve olvasható. A bejegyzésekben nem csupán a személyek foglalkozását, kinézetét, lakcímét örökítette meg egy hivatalnok, hanem azt a tényt is, hogy a földrajztudósok a New York-i American Geographical Society (AGS), az Amerikai Földrajzi Társaság meghívására érkeztek az Egyesült Államokba, amely 1912-ben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A jubileum megünneplésére és új, new york-i palotájának felavatására számos amerikai és tizenhárom európai ország neves geográfusát hívták meg, hogy az Egyesült Államok vendégeiként beutazzák az országot. A Magyar Földrajzi Társaságot gróf Teleki Pál, a Társaság főtitkára, későbbi miniszterelnök és Cholnoky Jenő, a társaság elnöke, a kolozsvári egyetem földrajzi tanszékének professzora képviselte. Teleki és Cholnoky két hónapot töltött az Újvilágban, útjuk során a nemzetközi küldöttség társaságában különvonaton utazták be az észak-amerikai kontinens geográfiai szempontból különleges részeit.
A transzkontinentális exkurzió (transcontinetnal excursion) során bejárták Amerika tájait New Yorktól Kaliforniáig, majd onnan ismét keletnek fordulva Új-Mexikó, Arizona sivatagain át ismét egészen a keleti partig utaztak.
Célul tüztem ki, hogy Cholnoky Jenö és Teleki Pál utazásának egy szakaszát, az általuk meglátogatott helyszíneket a kolozsvári Cholnoky Jenö Földrajzi Társaság által ápolt Cholnoky-hagyaték korabeli fényképeit alapul véve, pontosan lokalizálom, majd újrafényképezem.
A transzkontinentális exkurzió (transcontinetnal excursion) során bejárták Amerika tájait New Yorktól Kaliforniáig, majd onnan ismét keletnek fordulva Új-Mexikó, Arizona sivatagain át ismét egészen a keleti partig utaztak.
Célul tüztem ki, hogy Cholnoky Jenö és Teleki Pál utazásának egy szakaszát, az általuk meglátogatott helyszíneket a kolozsvári Cholnoky Jenö Földrajzi Társaság által ápolt Cholnoky-hagyaték korabeli fényképeit alapul véve, pontosan lokalizálom, majd újrafényképezem.
Útban a Grand Kanyon felé
Új-Mexikót elhagyva az exkurzió Arizona felé haladt tovább.
“Santa Fé-ből vonatunk este indult s éjjel lakanyarodott a Rio Grande völgyébe.” – folytatja útibszámolóját Cholnoky Jenő. “Ebben haladt egész Las Lunas városkáig lefelé, de ott nyugatra fordult a rio San Jose folyó völgyében haladt fölfelé, hogy feljusson a Colorado-fennsíkra. 1912 október 1-én, kedden reggel a fennsíkon voltunk már.“
Brigham jegyzete itt a helyneveket illetően itt teljes mértékben megegyezik (ld. Suchy-Tesuque közötti különbség) a magyar geográfus visszaemlékezésével.
„ Okt.1. Adamana, Ariz. 7:30 reggel. Lovaskocsi, Petrified Forest, vonat, 12:30. Sunshine állomás, 2:30 délután. Lovaskocsi, Meteor-kráter; vacsora; D. M. Barringer, este távozás.”
Október elsején két helyszínt is meglátogattak az exkurzió résztvevői, ami a távolságot figyelembe véve igen komoly teljesítménynek számít, hiszen az utak sem voltak olyan jól kiépítve, mint manapság.
Új-Mexikót elhagyva az exkurzió Arizona felé haladt tovább.
“Santa Fé-ből vonatunk este indult s éjjel lakanyarodott a Rio Grande völgyébe.” – folytatja útibszámolóját Cholnoky Jenő. “Ebben haladt egész Las Lunas városkáig lefelé, de ott nyugatra fordult a rio San Jose folyó völgyében haladt fölfelé, hogy feljusson a Colorado-fennsíkra. 1912 október 1-én, kedden reggel a fennsíkon voltunk már.“
Brigham jegyzete itt a helyneveket illetően itt teljes mértékben megegyezik (ld. Suchy-Tesuque közötti különbség) a magyar geográfus visszaemlékezésével.
„ Okt.1. Adamana, Ariz. 7:30 reggel. Lovaskocsi, Petrified Forest, vonat, 12:30. Sunshine állomás, 2:30 délután. Lovaskocsi, Meteor-kráter; vacsora; D. M. Barringer, este távozás.”
Október elsején két helyszínt is meglátogattak az exkurzió résztvevői, ami a távolságot figyelembe véve igen komoly teljesítménynek számít, hiszen az utak sem voltak olyan jól kiépítve, mint manapság.
“Aldamana állomáson megállt vonatunk s lóvontatta kocsikkal kirándultunk dél felé, a híres arizonai kövesült erdőt megtekinteni.” –írja Cholnoky. Való igaz, ez elhagyatatott kis vasútállomás még ma és ott áll az arizonai pusztaság kellős közepén. A Santa Fé Trail itt halad el, de vonat nem áll meg szinte soha. Aldamana nem sokat változott az elmúlt száz esztendőben.
“Először igazi, homokos vádin mentünk át. vagyis időszakos, sivatagi vízmosáson, de ez itt tekintélyes méretű völgy.” – emlékezik Cholnoky. “A folyó száraz medrének partján görcsös, nyomorék nyárfák küzdenek a szárazsággal, a meder zátonyait pedig pompás, sárgavirágú bozót (bemondás szerint Chrysotamnium), temérdek tüske és mindenféle, gyakran szép virágú dudva lepi el. De csak a vádi fenekén van ennyi növényzet, tanusitva, hogy ott mégis némi talajnedvesség gyűlt össze. A vádin túl aztán csunya, igen száraz pusztaság következett. A látványt csak a fedőréteg lepusztulásából fennmaradt, szigetszerű kis fennsíkdarabok, igazi mezák tették változatosabbá. Aztán elértük a fennsík mintegy 30-40 méterrel magasabb, lépcsősen kiemelkedő részét. Ezt a lépcsőt a vádik vagdossák be s a lépcső előtt, meg a vádikban van feltárva a kövesült erdő.”
A Petrified Forest National Park magyarra fordíva a “Megkövesült Erdő Nemzeti Parkját” jelenti. A világ legnagyobb mennyiségű és legszínesebb megkövesedettt faállománya hever óriási sivatagos területen, Arizona állam észekkeleti részén. Tűlevelű fák, fenyőfélék megkövesedett, zömében pirosas színben pompázó kövületei ejtik ámiulatba látogatókat. A 225 milló évvel ezelőtt itt állt erdőt betemette a vulkáni por és iszap, a hamuból kioldódó kovasav lassan föltöltötte a sejtfalakat, kvarcásvánnyá kristályosítva a fákat.
“Ez a fennsík teljesen vízszintesen fekvő, ókori rétegekből van. A legfelső réteg kemény, vastag karbonkorszakbeli homokkő. A fensík azonban lépcsősen egymás fölé emelkedő részletekből van. 1000 méternél sehol sem alacsonyabb,de legnagyobb része 2-3000 méter magas. Az óriási tábla t.i. össze van törve, egyes darabjai jobban, más darabjai kevésbé emelkedte ki. A fennsík látványa rendkívül egyhangú, csak a lepusztulásból fennmaradt mezák okoznak némi változatosságot. A homokkő-rétegek legfelsőbbike ugynais legnagyobbrészt lepusztult, csak egyes, szigetszerű darabok maradtak meg. A fennsík keleti szélén azonban az összetöredezettség sokkal erősebb, mert ilyen törésekkel süllyed le a fennsík a Rio Grande völgyébe. Ezen az oldalon a geológiai középkorból származó rétegek is megmaradtak, úgyhogy már elvetődött, elferdült ókori rétegeket doskordansan takarják. … A homokkő-rétegek lerakodásának idején, a geológia középkor végén, tehát sok millió évvel ezelőtt itt szép szálfákból álló erdő virult. Az erdőben valószínűleg igen sok kovaanyagottartalmazó melegforrások törthettek föl s ezek az erdő ledőlt faóriásait kovasavas anyagokkal (hidrokvarcitokkal, tehát üveg- és opálszerű anyagokkal) hatották át, úgyhogy azok igen kemény, nehezen pusztuló anyaggá alakultak, de a fa eredeti rostjai, évgyűrűi stb. mind megvannak. A homokkő lepusztulás következtében ezek a törzsek kihullottak és nem pusztultak el. Ott hevernek a felszínen a törmelékek között. Igazán érdekes látvány. … Nálunk is van hasonló jelenség.”
“Ez a fennsík teljesen vízszintesen fekvő, ókori rétegekből van. A legfelső réteg kemény, vastag karbonkorszakbeli homokkő. A fensík azonban lépcsősen egymás fölé emelkedő részletekből van. 1000 méternél sehol sem alacsonyabb,de legnagyobb része 2-3000 méter magas. Az óriási tábla t.i. össze van törve, egyes darabjai jobban, más darabjai kevésbé emelkedte ki. A fennsík látványa rendkívül egyhangú, csak a lepusztulásból fennmaradt mezák okoznak némi változatosságot. A homokkő-rétegek legfelsőbbike ugynais legnagyobbrészt lepusztult, csak egyes, szigetszerű darabok maradtak meg. A fennsík keleti szélén azonban az összetöredezettség sokkal erősebb, mert ilyen törésekkel süllyed le a fennsík a Rio Grande völgyébe. Ezen az oldalon a geológiai középkorból származó rétegek is megmaradtak, úgyhogy már elvetődött, elferdült ókori rétegeket doskordansan takarják. … A homokkő-rétegek lerakodásának idején, a geológia középkor végén, tehát sok millió évvel ezelőtt itt szép szálfákból álló erdő virult. Az erdőben valószínűleg igen sok kovaanyagottartalmazó melegforrások törthettek föl s ezek az erdő ledőlt faóriásait kovasavas anyagokkal (hidrokvarcitokkal, tehát üveg- és opálszerű anyagokkal) hatották át, úgyhogy azok igen kemény, nehezen pusztuló anyaggá alakultak, de a fa eredeti rostjai, évgyűrűi stb. mind megvannak. A homokkő lepusztulás következtében ezek a törzsek kihullottak és nem pusztultak el. Ott hevernek a felszínen a törmelékek között. Igazán érdekes látvány. … Nálunk is van hasonló jelenség.”
A “megkövesült erdő” 1906 óta nemzeti parkja az Egyesült Államoknak, tehát Cholnoky Jenő és Teleki Pál a fiatal ország egy éppen nemzeti parkká avatott büszkeségét látogathatta meg.
Lawrence Martin feljegyzéseiből kiderül, hogy a tanulmányút résztvevői még ugyanazon a napon az arizonai meteor kráter felé vették útjukat.
„Még sokkal érdekesebb volt második kirándulásunk délután. Akkor Sunshine állomásról kikocsiztunk az úgynevezett Meteorit-kráterhez. Most Telekivel egy kis kocsin együtt ültünk. Azt mesélték, hogy itt egy óriási meteor hullott le és ütött nagy lyukat a földbe. Az elmélet szerint a meteornak ott kellett lennie az óriási gödör fenekén s mivel a meteorok vasanyaga, az úgynevezett meteorit olyan drága, hogy kilója 10.000 koronát is megér, azért érdemes lesz ezt a sokezer tonnás meteorittömeget kiemelni.“,
Cholnoky igen kritikusan tekintett arra a véleményre, miszerint itt valóban meteor csapodott a földbe. Egyenesen csalást sejtett mögötte, úgy gondolta az üzleti érdekektől vezérelve az elmélet kiötlői még a földrajztudósokat is elhallgattatják. Úgy gondolta, hogy kráter csupán egy melegvizű forrás maradványa lehet. A mai hivatalos álláspont szerint a kráter mintegy ötvenezer esztendövel ezelött, a pleisztocén korban keletkezett. A krátert egy ötvén méter átméröjü nikkel-vas metorit hozhatta létre, amely 20 km/s sebességgél csapódhatott be a füves síkságba. A meteorit utáni kutaás Daniel M. Barringer, amerikai geológus és üzletember nevéhez füzödik, aki szintén részt vett az exkurzió arizonai szakaszán. Barringer komoly vagyonnal rendelkezett, amelyet az arizonai ezüstbányászatban szerzett. Számításai szerint mintegy egymilliárd dollárt kereshetett volna, ha valóban megtalálja a meteorit maradványait a kráter mélyén, így aztán cége 1903-ban bejegyeztette jogait a kráter körüli földterületekre.
„A gödör lehet egy kilométer átméröjü, mélysége talán 100 méter, tehát hatalmas nagy dolog. A fenekén álló 10-12 m magas fúrótorony mutatta, hogy nagy méretekröl van szó. A peremet gondosan bejártam, jó hosszú darabon, hogy a szerkezetet lássam. Szerencsére a rétegek igen jól elkülönülnek egymástól szilárdságukkal, színükkel és összetételükkel. Nem nehéz volt kimutatni, hogy a gödör valamiféle olyan képzödmény, amelybe az oldalak meredek lejtöi belerogytak. A 49. ábra mutatja keresztszelvényt. Az a homokköréteg, amely a fennsík szélén vana kráter oldalán sokkal mélyebben megtalálható. De ott efölött a réteg fölött megvannak a nála fiatalabbak is, ugyanolyanok, mint amelyeket a fennsíkon járva, a megmaradt mezákban láttam. tehát azok a rétegek, amelyek a fennsíkról már igen nagy területen lepusztúltak. A kráter közelében is van nehány kis maradvány, azokon jól lehet látni azokat a rétegeket, amelyek itt a becsúszott darabokon szintén könnyen felismerhetök. A kráterperem becsúszkálása, besuvadása tehát akkor történt, amikor ezek a felsö rétegek még nem pusztultak le. Hogy itt megmaradtak, azt annak a hatalmas travertino-tömegnek lehet köszönni, amely fedi a peremet, meg annak, hogy ezekkel a peremekkel nem bírt a szél, mert a gödör nem egyéb, mint egy nagy meleg forrásnak a krátere! Ugyanolyan melegvízü tó volt, mint a Hévizi-t, Keszthely mellett s a tó vize nedvesen tartotta környezetét, travertinóval burkolt be mindent, azért nem bírt vele a szél. De a tó eltünése után a szél újra úrrá lett a területen s megbolygatta a travertinólerakódást is. ...“
„Még sokkal érdekesebb volt második kirándulásunk délután. Akkor Sunshine állomásról kikocsiztunk az úgynevezett Meteorit-kráterhez. Most Telekivel egy kis kocsin együtt ültünk. Azt mesélték, hogy itt egy óriási meteor hullott le és ütött nagy lyukat a földbe. Az elmélet szerint a meteornak ott kellett lennie az óriási gödör fenekén s mivel a meteorok vasanyaga, az úgynevezett meteorit olyan drága, hogy kilója 10.000 koronát is megér, azért érdemes lesz ezt a sokezer tonnás meteorittömeget kiemelni.“,
Cholnoky igen kritikusan tekintett arra a véleményre, miszerint itt valóban meteor csapodott a földbe. Egyenesen csalást sejtett mögötte, úgy gondolta az üzleti érdekektől vezérelve az elmélet kiötlői még a földrajztudósokat is elhallgattatják. Úgy gondolta, hogy kráter csupán egy melegvizű forrás maradványa lehet. A mai hivatalos álláspont szerint a kráter mintegy ötvenezer esztendövel ezelött, a pleisztocén korban keletkezett. A krátert egy ötvén méter átméröjü nikkel-vas metorit hozhatta létre, amely 20 km/s sebességgél csapódhatott be a füves síkságba. A meteorit utáni kutaás Daniel M. Barringer, amerikai geológus és üzletember nevéhez füzödik, aki szintén részt vett az exkurzió arizonai szakaszán. Barringer komoly vagyonnal rendelkezett, amelyet az arizonai ezüstbányászatban szerzett. Számításai szerint mintegy egymilliárd dollárt kereshetett volna, ha valóban megtalálja a meteorit maradványait a kráter mélyén, így aztán cége 1903-ban bejegyeztette jogait a kráter körüli földterületekre.
„A gödör lehet egy kilométer átméröjü, mélysége talán 100 méter, tehát hatalmas nagy dolog. A fenekén álló 10-12 m magas fúrótorony mutatta, hogy nagy méretekröl van szó. A peremet gondosan bejártam, jó hosszú darabon, hogy a szerkezetet lássam. Szerencsére a rétegek igen jól elkülönülnek egymástól szilárdságukkal, színükkel és összetételükkel. Nem nehéz volt kimutatni, hogy a gödör valamiféle olyan képzödmény, amelybe az oldalak meredek lejtöi belerogytak. A 49. ábra mutatja keresztszelvényt. Az a homokköréteg, amely a fennsík szélén vana kráter oldalán sokkal mélyebben megtalálható. De ott efölött a réteg fölött megvannak a nála fiatalabbak is, ugyanolyanok, mint amelyeket a fennsíkon járva, a megmaradt mezákban láttam. tehát azok a rétegek, amelyek a fennsíkról már igen nagy területen lepusztúltak. A kráter közelében is van nehány kis maradvány, azokon jól lehet látni azokat a rétegeket, amelyek itt a becsúszott darabokon szintén könnyen felismerhetök. A kráterperem becsúszkálása, besuvadása tehát akkor történt, amikor ezek a felsö rétegek még nem pusztultak le. Hogy itt megmaradtak, azt annak a hatalmas travertino-tömegnek lehet köszönni, amely fedi a peremet, meg annak, hogy ezekkel a peremekkel nem bírt a szél, mert a gödör nem egyéb, mint egy nagy meleg forrásnak a krátere! Ugyanolyan melegvízü tó volt, mint a Hévizi-t, Keszthely mellett s a tó vize nedvesen tartotta környezetét, travertinóval burkolt be mindent, azért nem bírt vele a szél. De a tó eltünése után a szél újra úrrá lett a területen s megbolygatta a travertinólerakódást is. ...“
Daniel M. Baringer azonban bizonyítani óhajtotta elmélete helyességét.
“Elérkeztünk a kráter széléhez. Kiszálltunk s egy úr, a meteorikereső vállalat egyik fő embere munkásokkal ásastott a kráterperem törmelékében s kimelet néhány „vasmandulát”, vas- konkréciót s felmutatta, hogy azok a meteorit szerte hullott darabja.
Már előzőleg is szedtem az állomás közelében ilyen vasmandulát, de sikerült itt is az igazgató úr háta mögött találnom egyet s aztán félre hívtam barátaimat s szemük láttáre feltörtem a vasmandulát. Belül üres, olyan mint a hólyag. Átmérője mintegy egy deciméter volt s kérge talán egy centiméter. s a kéreg belső oldalán szivárványos színekben látszik a veseszerű vasanyag. Igen közönséges jelenség mindenfelé a világban s ezeknek semmi köze sincs a meteoritokhoz. Az igazgató úr azt állította, hogy az a fehér por, mely nagy tömegben borítja be a kráterperemet, az a porrá zúzott homokkő pora. … az igazgató úr bemondása szerint eddig már 700.000. dollár költöttek a fúrásokra. Csakugyan a gödör fenekén ott látszott lenn a fúrótorony. Többszáz méter mélységre lementek már,de még meteornak nyoma sincs.“
Cholnoky Jenő is bizonyította igazát, Barringer pedig három évtizeden keresztül fúrt és kutatott a meteorit után.
„A meteoritot könnyű biztosan felismerni, mert ha megcsiszolt felszínét savval maratjuk, elöállnak az úgynevezett Widmanstätten-féle rajzok s ezt semmi módon sem lehet utánozni. Mesterségesen nem tudjuk a vasat úgy átalakítani, hogy csiszolt felületén csak a rajzok mutatkozzanak, A meteoritot tehát nem lehet hamisítani. Azért azzal a szerény kérdéssel fordultam az igazgató úrhoz, hogy előállították-e az ilyen darabokon a Widmanstätten-féle rajzokat? Az igazgató zsebébe nyúlt, elövett egy darab igazi meteoritot s mutatta felületén a rajzokat. De ez a darab fekete, fényes, hosszúkás darab volt s csak kezünkbe kellett venni, hogy összehasonlítsuk a súlyát az üres vasmandulák súlyával. Amikor az igazgató úr látta, hogy én az egyik vasmandulát egyik kezemben az igazi meteorit darabot a másik kezemben tartva, súlyukat kezdem összehasonlítani, söt átadom Telekinek összehasonlítás végett, akkor kikepta kezünkböl mindkét darabot, haragosan hátat fordított és beszüntette a magyarázatot.
A hazahozott ökölnyi „meteorit”-ot, amit az igazgató úr hátamögött emeltem ki a travertinóból, itthon (Kolzsvárott) megvizsgáltuk, megcsiszoltuk, savval marattuk. Bizony az csak belül üres limonit-konkréció, szó sem lehet meteoritról. Másnak a Grand-kanyón környékén százával szedhettük föl a hasonló konkréciókat.“
1960-ban az amerikai Eugene Schoemaker igazolta Barringer hipotézisét. Ma a kráter szélén hatalmas látogató-komplexum fogadja a turistákat. A belépőjegy mellé kedvezményes kupont is kaphatunk, melyet a kráter peremén tálható gyorsétteremben vásárolhatunk le, sőt meteoritból készített kulcstartót is vihetünk haza emlékbe.
A Kolozsvári földrajzi Társaág által kezelt hagyatékban számos fénykép találhatóa, melyet Cholnoky a kráterről készített, ezeket próbáltuk meg hozzávetőlegesen ugyanabból a perspektívából lefényképezni.
“Elérkeztünk a kráter széléhez. Kiszálltunk s egy úr, a meteorikereső vállalat egyik fő embere munkásokkal ásastott a kráterperem törmelékében s kimelet néhány „vasmandulát”, vas- konkréciót s felmutatta, hogy azok a meteorit szerte hullott darabja.
Már előzőleg is szedtem az állomás közelében ilyen vasmandulát, de sikerült itt is az igazgató úr háta mögött találnom egyet s aztán félre hívtam barátaimat s szemük láttáre feltörtem a vasmandulát. Belül üres, olyan mint a hólyag. Átmérője mintegy egy deciméter volt s kérge talán egy centiméter. s a kéreg belső oldalán szivárványos színekben látszik a veseszerű vasanyag. Igen közönséges jelenség mindenfelé a világban s ezeknek semmi köze sincs a meteoritokhoz. Az igazgató úr azt állította, hogy az a fehér por, mely nagy tömegben borítja be a kráterperemet, az a porrá zúzott homokkő pora. … az igazgató úr bemondása szerint eddig már 700.000. dollár költöttek a fúrásokra. Csakugyan a gödör fenekén ott látszott lenn a fúrótorony. Többszáz méter mélységre lementek már,de még meteornak nyoma sincs.“
Cholnoky Jenő is bizonyította igazát, Barringer pedig három évtizeden keresztül fúrt és kutatott a meteorit után.
„A meteoritot könnyű biztosan felismerni, mert ha megcsiszolt felszínét savval maratjuk, elöállnak az úgynevezett Widmanstätten-féle rajzok s ezt semmi módon sem lehet utánozni. Mesterségesen nem tudjuk a vasat úgy átalakítani, hogy csiszolt felületén csak a rajzok mutatkozzanak, A meteoritot tehát nem lehet hamisítani. Azért azzal a szerény kérdéssel fordultam az igazgató úrhoz, hogy előállították-e az ilyen darabokon a Widmanstätten-féle rajzokat? Az igazgató zsebébe nyúlt, elövett egy darab igazi meteoritot s mutatta felületén a rajzokat. De ez a darab fekete, fényes, hosszúkás darab volt s csak kezünkbe kellett venni, hogy összehasonlítsuk a súlyát az üres vasmandulák súlyával. Amikor az igazgató úr látta, hogy én az egyik vasmandulát egyik kezemben az igazi meteorit darabot a másik kezemben tartva, súlyukat kezdem összehasonlítani, söt átadom Telekinek összehasonlítás végett, akkor kikepta kezünkböl mindkét darabot, haragosan hátat fordított és beszüntette a magyarázatot.
A hazahozott ökölnyi „meteorit”-ot, amit az igazgató úr hátamögött emeltem ki a travertinóból, itthon (Kolzsvárott) megvizsgáltuk, megcsiszoltuk, savval marattuk. Bizony az csak belül üres limonit-konkréció, szó sem lehet meteoritról. Másnak a Grand-kanyón környékén százával szedhettük föl a hasonló konkréciókat.“
1960-ban az amerikai Eugene Schoemaker igazolta Barringer hipotézisét. Ma a kráter szélén hatalmas látogató-komplexum fogadja a turistákat. A belépőjegy mellé kedvezményes kupont is kaphatunk, melyet a kráter peremén tálható gyorsétteremben vásárolhatunk le, sőt meteoritból készített kulcstartót is vihetünk haza emlékbe.
A Kolozsvári földrajzi Társaág által kezelt hagyatékban számos fénykép találhatóa, melyet Cholnoky a kráterről készített, ezeket próbáltuk meg hozzávetőlegesen ugyanabból a perspektívából lefényképezni.
Másnap a földrajztudósok tovább utaztak a Grand Kanyon felé. … … …