Különleges vendégek
„Az Amerikai Földrajzi Társaság szervezésében tegnap, a kora esti órákban kíváló amerikai és európai földrajztudósok érkeztek Washingtonba“ – értesíti olvasóit a
The Washington Herald 1912. október 13-i száma. Az újság részletes leírást ad a tudósok washingtoni tartózkodásának céljáról, tervezett programjairól, valamint névsoráról is. A magyar olvasóknak két név szúrhat azonnal szemet: Jeno de Cholnoky és Paul Teleki. A cikkböl értesülhetünk, hogy a geográfusok hosszú utazás után érkeztek az amerikai fövárosba.
A földrajztudósok a New York-i American Geographical Society (AGS), az Amerikai Földrajzi Társaság meghívására érkeztek az Egyesült Államokba. A társaság 1912-ben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A jubileum megünneplésére és új, new york-i palotájának felavatására számos amerikai és tizenhárom európai ország neves geográfusát hívták meg, hogy az Egyesült Államok vendégeiként beutazzák az országot. A Magyar Földrajzi Társaságot gróf Teleki Pál, a Társaság főtitkára, későbbi miniszterelnök és Cholnoky Jenő, a társaság elnöke, a kolozsvári egyetem földrajzi tanszékének professzora képviselte. Teleki és Cholnoky két hónapot töltött az Újvilágban, útjuk során a nemzetközi küldöttség társaságában különvonaton utazták be az észak-amerikai kontinens geográfiai szempontból különleges részeit.
„Az Amerikai Földrajzi Társaság szervezésében tegnap, a kora esti órákban kíváló amerikai és európai földrajztudósok érkeztek Washingtonba“ – értesíti olvasóit a
The Washington Herald 1912. október 13-i száma. Az újság részletes leírást ad a tudósok washingtoni tartózkodásának céljáról, tervezett programjairól, valamint névsoráról is. A magyar olvasóknak két név szúrhat azonnal szemet: Jeno de Cholnoky és Paul Teleki. A cikkböl értesülhetünk, hogy a geográfusok hosszú utazás után érkeztek az amerikai fövárosba.
A földrajztudósok a New York-i American Geographical Society (AGS), az Amerikai Földrajzi Társaság meghívására érkeztek az Egyesült Államokba. A társaság 1912-ben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A jubileum megünneplésére és új, new york-i palotájának felavatására számos amerikai és tizenhárom európai ország neves geográfusát hívták meg, hogy az Egyesült Államok vendégeiként beutazzák az országot. A Magyar Földrajzi Társaságot gróf Teleki Pál, a Társaság főtitkára, későbbi miniszterelnök és Cholnoky Jenő, a társaság elnöke, a kolozsvári egyetem földrajzi tanszékének professzora képviselte. Teleki és Cholnoky két hónapot töltött az Újvilágban, útjuk során a nemzetközi küldöttség társaságában különvonaton utazták be az észak-amerikai kontinens geográfiai szempontból különleges részeit.
A tanulmányút magyar szemléletü párlata Cholnoky Jenő útikönyvében tanulmányozható. Cholnoky részletes tájékoztatást adott Amerika lakóiról, rávilágított különbségekre és hasonlóságokra, melyeket hazájával összevetve tapasztalt, de szem elött kell tartanunk, hogy egy száz esztendővel ezelőtti, egészen más társadalmi és politikai berendezkedésü Európából szemlélte az amerikai társadalmat, gazdaságot és az embereket. Könyve, „Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal“, érdekes olvasmány, értékes riport a száz esztendővel ezelötti amerikai társadalomról. Érdeklődése őszinte empátiával és tisztelettel fordult a kontinens őslakói, a pueblo indiánok felé.
A transzkontinentális tanulmányút amerikai lenyomata az Amerikai Földrajzi Társaság 522 oldalas kiadványában tanulmányozható. Az összefoglaló jegyzet 1915-ban jelent meg, így az elsö világháború miatt nem jutott, nem juthatott el a magyar és európai egyetemek könyvtáraiba.
Cikkemben két külön világból származó forrást vettem alapul. Az egyik a magyar forrás, amely Cholnoky Jenö útleírása; a másik pedig az amerikai forrás, amely az Amerikai Földrajzi Társaság new yorki könyvtárában taláható tanulmány, amely William Morris Davis és Albert Perry Brigham, a Harvard Egyetem geográfusainak szerkesztésében jelent meg.
A transzkontinentális exkurzió története
„Egy, a kontinenseken átívelő tanulmányút megszervezése egy északitáliai és délkelet-franciaorszagi tanulmányút alkalmával jutott eszembe, melyet én vezettem“ – írja Davis professzor az Amerikai Földrajzi Társaság összefoglaló jegyzetében. Davis professzor megfigyelte, milyen szívesen és előszerettel beszélgettek, vitatkoztak a résztvevők egy-egy ilyen út alkalmával, és a tanulmányutat követő időszakban tudományos cikkek is szép számban jelentek meg. Davis úgy gondolta, nagyon előnyös lenne az európaiak előtt még sok szempontból ismeretlen Egyesült Államokban is hasonló exkurziót szervezni. Akkoriban Amerikáról még egészen más elképzelései voltak az európai embereknek, mint ma. A századforduló után ismert tény volt, hogy nagyon sok föld vár még gazdára a lehetőségek és a könnyü boldogulás hazájában, de mégis az emberek elképzeléseit elsősorban a vadnyugati klisé jellemezte.
A transzkontinentális tanulmányút amerikai lenyomata az Amerikai Földrajzi Társaság 522 oldalas kiadványában tanulmányozható. Az összefoglaló jegyzet 1915-ban jelent meg, így az elsö világháború miatt nem jutott, nem juthatott el a magyar és európai egyetemek könyvtáraiba.
Cikkemben két külön világból származó forrást vettem alapul. Az egyik a magyar forrás, amely Cholnoky Jenö útleírása; a másik pedig az amerikai forrás, amely az Amerikai Földrajzi Társaság new yorki könyvtárában taláható tanulmány, amely William Morris Davis és Albert Perry Brigham, a Harvard Egyetem geográfusainak szerkesztésében jelent meg.
A transzkontinentális exkurzió története
„Egy, a kontinenseken átívelő tanulmányút megszervezése egy északitáliai és délkelet-franciaorszagi tanulmányút alkalmával jutott eszembe, melyet én vezettem“ – írja Davis professzor az Amerikai Földrajzi Társaság összefoglaló jegyzetében. Davis professzor megfigyelte, milyen szívesen és előszerettel beszélgettek, vitatkoztak a résztvevők egy-egy ilyen út alkalmával, és a tanulmányutat követő időszakban tudományos cikkek is szép számban jelentek meg. Davis úgy gondolta, nagyon előnyös lenne az európaiak előtt még sok szempontból ismeretlen Egyesült Államokban is hasonló exkurziót szervezni. Akkoriban Amerikáról még egészen más elképzelései voltak az európai embereknek, mint ma. A századforduló után ismert tény volt, hogy nagyon sok föld vár még gazdára a lehetőségek és a könnyü boldogulás hazájában, de mégis az emberek elképzeléseit elsősorban a vadnyugati klisé jellemezte.
A tanulmányút szervezöi külön is megemlítik, hogy céljuknak tekintik az amerikai közvélemény figyelmének felhívását arra, hogy a földrajzi gondolat, földrajzi képzés számos egyéb tudományágnak is alapját képzi. A tanulmányút gondolata tehát Davis professzor ötlete volt, amihez az Amerikai Földrajzi Társaság csatlakozott és ezer dollárral finanszírozta az utat, ugyanis a geográfia tudományának ismertségét és elismertségét igyekezett emelni Amerika szerte. Davis professzor a tanulmányút igazgatójaként 1911 júniusában postázta a meghívóleveleket. |
Albert Perry Brigham (a tanulmányút hivatalos történésze) az egyetem összefoglaló tanulmányában az alábbiakról tudósítja olvasóit:
„A Transzkontinentélis Exkurzió reggel 8:30 órakor, egy csütörtöki napon kezdödött a Grand Central Pályaudvar várótermében. A különvonat Pullman kocsikból állt … Az utazás során különleges megállóhelyket jelöltünk ki, ahonnan autómobilon szállítottuk az résztvevőket a helyszínre…„. Brigham megemlíti a helyszíneket, felsorolja a Nemzeti Parkokat, amelyeket az utazás során meglátogattak. Az utazást az amerikai sajtó folyamatos érdeklödése követte. „Az újságírók szabályosan nyomoztak az európai résztvevők után, még a portréikat is beszerezték és kinyomtatták. A New York Times képviselőt küldött, aki az egész út során kísért minket. A helyi sajtó minden városban és faluban felkereste sajtóreferensünket, N. M. Fenneman urat. Mindenröl kérdezték a geográfusokat: benyomásaikról az amerikai tájat illetöen, az iparról, a társadalmi életről, sőt, még az amerikai nőkről is. Meteorológusokat faggattak az időjárásról, hogy házi feladatot adjanak fel a tudósoknak, hogy miképpen vélekednek a New Yorki öböl fölött tomboló viharról. Tréfákat sütöttek el a nyelvek bábeli zürzavaráról, pedig nem is volt zürzavar, hiszen majdnem minden résztvevö meglepően magas szinten beszélte az angol nyelvet.“ Találós kérdéseket tettek közzé, ki lehet a legmagasabb geográfus, másokat pedig bajszuk és szakálluk formájáról kellett felismerni. Brigham megjegyzi, hogy nagyon sokat tréfálkozott a sajtó, de mégis sok támaszt nyújtott a komoly munkában, hiszen megjelenést biztosított a geográfusok szakmai véleményének is. A résztvevök a legkülönfélébb kérdések iránt érdeklődtek: szállítmányozás, iparosítás, de a legnagyobb számban mégis a geomorfológia iránt mutattak érdeklődést. „A munka során a fényképezésnek kiemelt szerep jutott. Egy francia geográfus több, mint ezer képet -, és az egész társaság összesen mintegy tizenkétezer fényképet készített.”
A tanulmányút minden napjáról jelentés készült. “A napi jelentés a vonaton került lejegyzésre, amelyért Martin Lawrence professzor volt felelős és a vonaton jelölte ki az exkurzió igazgatójával közösen- a következö nap fontos állomásait is. Ö gondoskodott arról, hogy minden fontos információ eljusson a résztvevőkhőz, felelős volt továbbá a kellemes hangulatért, a gratulációkat pedig rögtönzött irodájában, a poggyászkocsiban fogadta.”
A jegyzetből kivehető, hogy a kirándulás igen jó hangulatban telt, a legapróbb részletekre is, mint a Poland márkájú ásványvíz és a Budweiser sör igen jó fogadtatása, kitérnek a tanulmány szerkesztöi. “Legnagyob eredménye a tanulmányútnak a barátság” – írja Brigham, “… Az óvilág földrajztudósai kéthónapos alapos tanulmányozás után Amerikát jobban megismerték, és rokonszenvesnek találták. Máris mérhetök azok a tudományos erdemények, amelyek itt, a kirándulás alatt szerzett tapasztalatokból és ismerettségek révén értek fogalmazódtak és értek meg, így számtalan cikk és tanulmány született. A jövőben, a földrajzi társaságoknak, egyetemi előadásoknak és földrajzi témájú könyveknek köszönhetően Európa ifjúsága jó véleménnyel lesz majd nyugati szomszédjáról. A tanulmányút egy kerekenen járó, utazó földrajzi kongresszus volt… Amerikai szemszögből az exkurzió nagy befolyással lesz a földrajzi oktatás fejlődésére. Amerika elismertségét világszerte növelni fogja. Tanáraink és iskoláink figyelme máris a földrajz tudományágának fontossága felé fordult, ami igen nagy jelentőséggel bír, hiszen érzékelhetö a lemaradás Amerikában a gegográfia magas európai megbecsültségéhez képest. Amerikaiak ezrei megtapasztalhatták, hogy a geográfia egy komoly tudományág, az exkurziónak közvetve gyümölcsözö eredményei lesznek a geográfiai képzésben, egyetemi és középiskolai szinten egyaránt.” Brigham üdvözli a tanulmányút során kötött barátságokat, “melyek reményt adnak és megalapozzák a geográfia tudományának fejlödését mindkét kontinensen.”
Utazásom során az új-mexikói és arizonai helyszíneket látogattam meg.
„A Transzkontinentélis Exkurzió reggel 8:30 órakor, egy csütörtöki napon kezdödött a Grand Central Pályaudvar várótermében. A különvonat Pullman kocsikból állt … Az utazás során különleges megállóhelyket jelöltünk ki, ahonnan autómobilon szállítottuk az résztvevőket a helyszínre…„. Brigham megemlíti a helyszíneket, felsorolja a Nemzeti Parkokat, amelyeket az utazás során meglátogattak. Az utazást az amerikai sajtó folyamatos érdeklödése követte. „Az újságírók szabályosan nyomoztak az európai résztvevők után, még a portréikat is beszerezték és kinyomtatták. A New York Times képviselőt küldött, aki az egész út során kísért minket. A helyi sajtó minden városban és faluban felkereste sajtóreferensünket, N. M. Fenneman urat. Mindenröl kérdezték a geográfusokat: benyomásaikról az amerikai tájat illetöen, az iparról, a társadalmi életről, sőt, még az amerikai nőkről is. Meteorológusokat faggattak az időjárásról, hogy házi feladatot adjanak fel a tudósoknak, hogy miképpen vélekednek a New Yorki öböl fölött tomboló viharról. Tréfákat sütöttek el a nyelvek bábeli zürzavaráról, pedig nem is volt zürzavar, hiszen majdnem minden résztvevö meglepően magas szinten beszélte az angol nyelvet.“ Találós kérdéseket tettek közzé, ki lehet a legmagasabb geográfus, másokat pedig bajszuk és szakálluk formájáról kellett felismerni. Brigham megjegyzi, hogy nagyon sokat tréfálkozott a sajtó, de mégis sok támaszt nyújtott a komoly munkában, hiszen megjelenést biztosított a geográfusok szakmai véleményének is. A résztvevök a legkülönfélébb kérdések iránt érdeklődtek: szállítmányozás, iparosítás, de a legnagyobb számban mégis a geomorfológia iránt mutattak érdeklődést. „A munka során a fényképezésnek kiemelt szerep jutott. Egy francia geográfus több, mint ezer képet -, és az egész társaság összesen mintegy tizenkétezer fényképet készített.”
A tanulmányút minden napjáról jelentés készült. “A napi jelentés a vonaton került lejegyzésre, amelyért Martin Lawrence professzor volt felelős és a vonaton jelölte ki az exkurzió igazgatójával közösen- a következö nap fontos állomásait is. Ö gondoskodott arról, hogy minden fontos információ eljusson a résztvevőkhőz, felelős volt továbbá a kellemes hangulatért, a gratulációkat pedig rögtönzött irodájában, a poggyászkocsiban fogadta.”
A jegyzetből kivehető, hogy a kirándulás igen jó hangulatban telt, a legapróbb részletekre is, mint a Poland márkájú ásványvíz és a Budweiser sör igen jó fogadtatása, kitérnek a tanulmány szerkesztöi. “Legnagyob eredménye a tanulmányútnak a barátság” – írja Brigham, “… Az óvilág földrajztudósai kéthónapos alapos tanulmányozás után Amerikát jobban megismerték, és rokonszenvesnek találták. Máris mérhetök azok a tudományos erdemények, amelyek itt, a kirándulás alatt szerzett tapasztalatokból és ismerettségek révén értek fogalmazódtak és értek meg, így számtalan cikk és tanulmány született. A jövőben, a földrajzi társaságoknak, egyetemi előadásoknak és földrajzi témájú könyveknek köszönhetően Európa ifjúsága jó véleménnyel lesz majd nyugati szomszédjáról. A tanulmányút egy kerekenen járó, utazó földrajzi kongresszus volt… Amerikai szemszögből az exkurzió nagy befolyással lesz a földrajzi oktatás fejlődésére. Amerika elismertségét világszerte növelni fogja. Tanáraink és iskoláink figyelme máris a földrajz tudományágának fontossága felé fordult, ami igen nagy jelentőséggel bír, hiszen érzékelhetö a lemaradás Amerikában a gegográfia magas európai megbecsültségéhez képest. Amerikaiak ezrei megtapasztalhatták, hogy a geográfia egy komoly tudományág, az exkurziónak közvetve gyümölcsözö eredményei lesznek a geográfiai képzésben, egyetemi és középiskolai szinten egyaránt.” Brigham üdvözli a tanulmányút során kötött barátságokat, “melyek reményt adnak és megalapozzák a geográfia tudományának fejlödését mindkét kontinensen.”
Utazásom során az új-mexikói és arizonai helyszíneket látogattam meg.
“Indiánusok között” Új-Mexikóban
Az utazás egy érdekes állomása az új-mexikói Santa Fé volt. Cholnoky Jenő részletesen és regényszerüen beszámol könyvében az “Indiánusok között” címü fejezetben.
A kolozsvári Cholnoky JenőFöldrajzi Társaság archívumában 12 korabeli fénykép található, melyet a magyar földrajztudós készített Santa Fe városáról.
A Harvard Egyetem jegyzete ennél lényegesen szükebben és adatszerüen számol be az eseményekről. A Lawrence Martin professzor által vezetett napi jelentések alapján az alábbi történésekröl értesülhetünk: “Szept. 30. Santa Fe, délelött 9 óra. Kereskedelmi Kamara, autó Edgar L. Hewett; Tesuque indián pueblo. Délután Santa Fe; indián ceremónia, fogadás a múzeumban (a spanyol kormányzó palotájában), távozás este 7 órakor.”
Cholnoky Jenő következőképpen tudósít: “1912 szeptember 30-án, hétfőn Santa Fé-ben ébredtünk föl. Ez a 8000 lakosú kis városka New-Mexico állam fővárosa. Az állam területe ugyan 317,365 km², de csak 327.301 ember lakott benne, amikor ott jártunk, mert egész nagy darabjai teljesen lakatlan pusztaságok. Földet művelni csak mesterséges öntözéssel lehet, ma már pedig minden vizet felhasználnak, tehát a lakosság már nem szaporodhat, mert bányászata nincs, a legeltetés pedig szintén igen korlátolt mértékben lehetséges. Ezek miatt a korlátolt lehetőségek miatt az amerikaiak nem tódultak ide s elég szép számban maradtak meg az indiánusok. Valami 18.000 navaho, apacs és úgynevezett pueblo-indiánus lakik az állam területén. Az is érdekes ebben az államban, hogy a fehér lakósság fele spanyol eredetű, de az angol nyelv nagyon terjed közöttük is. Santa Fé-ből délelőtt autókkal kimentünk egy régi, spanyol erődhöz. Földsáncai magasan a város fölött még megvannak. Innen lehetett látni, hogy milyen rongyos kis helység a „főváros“. A Rio Grande del Norte folyó mellett fekszik, ennek nincs sok vize, de ami van, azt tóvá duzzasztották s ebből öntözik a városka kertjeit. Az öntöző berendezés tovább nem fejleszthető, tehát a város nem fog növekedni. A város közepén van néhány amerikaias, magas ház, de az épületek legnagyobb része lapos tetejű vályogház.“
Santa Fé 2000 méter magasan, Új-Mexikó állam észeki részén, 3000 méterese hegyek között található. Az exkurzió hivatalos helyszínei közé történt felvételének jelentősége azon túl, hogy Új-Mexikó 1912 január 6-a óta az Egyesült Államok tagállama, abban rejlett, hogy az Egyesült Államok legrégebbi településének számít. Már a XII. században indián település állt a helyén. A XVI. században érkeztek meg az elsö spanyol telepesek, 1610-töl pedig a spanyol alkirály fennhatósága alá tartozó Nuevo Mejico fövárosa lett. Santa Fe városának időbeli dimenzióit csak akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk, az angol Mayflower hajó körülbelül csak tíz esztendővel később kötött ki Észak-Amerika keleti partján, magával hozva az elsö angol telepeseket. Santa Feben található a mai Egyesült Államok legrégibb temploma, a San Miguel templom és vele szemben a legrégibb lakóház.
Az exkurzió tagjai a San Miguel templomot és a mellette álló legrégibb házat is meglátogatták. A fénykép a San Miguel mögötti utcában készült, amely a templomot hátulról ábrázolja, a legrégibb házról készült fotó pedig a templom bejárata melleti kis domboldalról. Valószínüleg ide mászott fel Cholnoky egy jobb felvétel érdekében. A templomról több fénykép is készülhetett, minden bizonnyal szemből is. Valószínüsíthetö, hogy a történelem viharaiban nyoma veszett.
Az utazás egy érdekes állomása az új-mexikói Santa Fé volt. Cholnoky Jenő részletesen és regényszerüen beszámol könyvében az “Indiánusok között” címü fejezetben.
A kolozsvári Cholnoky JenőFöldrajzi Társaság archívumában 12 korabeli fénykép található, melyet a magyar földrajztudós készített Santa Fe városáról.
A Harvard Egyetem jegyzete ennél lényegesen szükebben és adatszerüen számol be az eseményekről. A Lawrence Martin professzor által vezetett napi jelentések alapján az alábbi történésekröl értesülhetünk: “Szept. 30. Santa Fe, délelött 9 óra. Kereskedelmi Kamara, autó Edgar L. Hewett; Tesuque indián pueblo. Délután Santa Fe; indián ceremónia, fogadás a múzeumban (a spanyol kormányzó palotájában), távozás este 7 órakor.”
Cholnoky Jenő következőképpen tudósít: “1912 szeptember 30-án, hétfőn Santa Fé-ben ébredtünk föl. Ez a 8000 lakosú kis városka New-Mexico állam fővárosa. Az állam területe ugyan 317,365 km², de csak 327.301 ember lakott benne, amikor ott jártunk, mert egész nagy darabjai teljesen lakatlan pusztaságok. Földet művelni csak mesterséges öntözéssel lehet, ma már pedig minden vizet felhasználnak, tehát a lakosság már nem szaporodhat, mert bányászata nincs, a legeltetés pedig szintén igen korlátolt mértékben lehetséges. Ezek miatt a korlátolt lehetőségek miatt az amerikaiak nem tódultak ide s elég szép számban maradtak meg az indiánusok. Valami 18.000 navaho, apacs és úgynevezett pueblo-indiánus lakik az állam területén. Az is érdekes ebben az államban, hogy a fehér lakósság fele spanyol eredetű, de az angol nyelv nagyon terjed közöttük is. Santa Fé-ből délelőtt autókkal kimentünk egy régi, spanyol erődhöz. Földsáncai magasan a város fölött még megvannak. Innen lehetett látni, hogy milyen rongyos kis helység a „főváros“. A Rio Grande del Norte folyó mellett fekszik, ennek nincs sok vize, de ami van, azt tóvá duzzasztották s ebből öntözik a városka kertjeit. Az öntöző berendezés tovább nem fejleszthető, tehát a város nem fog növekedni. A város közepén van néhány amerikaias, magas ház, de az épületek legnagyobb része lapos tetejű vályogház.“
Santa Fé 2000 méter magasan, Új-Mexikó állam észeki részén, 3000 méterese hegyek között található. Az exkurzió hivatalos helyszínei közé történt felvételének jelentősége azon túl, hogy Új-Mexikó 1912 január 6-a óta az Egyesült Államok tagállama, abban rejlett, hogy az Egyesült Államok legrégebbi településének számít. Már a XII. században indián település állt a helyén. A XVI. században érkeztek meg az elsö spanyol telepesek, 1610-töl pedig a spanyol alkirály fennhatósága alá tartozó Nuevo Mejico fövárosa lett. Santa Fe városának időbeli dimenzióit csak akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk, az angol Mayflower hajó körülbelül csak tíz esztendővel később kötött ki Észak-Amerika keleti partján, magával hozva az elsö angol telepeseket. Santa Feben található a mai Egyesült Államok legrégibb temploma, a San Miguel templom és vele szemben a legrégibb lakóház.
Az exkurzió tagjai a San Miguel templomot és a mellette álló legrégibb házat is meglátogatták. A fénykép a San Miguel mögötti utcában készült, amely a templomot hátulról ábrázolja, a legrégibb házról készült fotó pedig a templom bejárata melleti kis domboldalról. Valószínüleg ide mászott fel Cholnoky egy jobb felvétel érdekében. A templomról több fénykép is készülhetett, minden bizonnyal szemből is. Valószínüsíthetö, hogy a történelem viharaiban nyoma veszett.
A San Miguel kápolna 1610 és 1626 között épült. A templomot a pueblo indiánok 1680-ban felégették, innentől számítjuk a pueblók lázadásást a spanyol gyarmatosítással szemben. A lázadások azonban korábbi időpontra tehetők (1599), melyknek központjai Taos és Acoma pueblók voltak. Bár a templomot lerombolták, eredeti falai mégis megmaradtak.
A kápolna mögötti utca -ahonnan a felvétel készült- vezet a legrégibb házhoz, valamit a város legmagasabb pontjához. Innen visszafordulva gondolhatta Cholnoky, hogy a templom hátsó falait is megörökíti.
A legrégebbi ház egy hajdani indián pueblo maradványa, megközelítöleg 1200 körül épült. Ősi lakói 1430 tájékán elhagyták településüket, ugyanis újabb földeket és vízforrásokat kerestek. Juan de Onate (Acoma pueblo ostromlója) tlaxcalai indián segédcsapataival 1600 körül érte el erre a vidékre és 1608-ban meglapították Santa Fé, a “szent hit” városát. A legrégebbi házról annyit jehyeztek fel a történetírok, hogy a spanyol kormányzó ideiglenes szállása volt 1709 és 1710 között, ahonnan személyesen ellenőrizte a San Miguel kápolna újjáépítését.
A kápolna mögötti utca -ahonnan a felvétel készült- vezet a legrégibb házhoz, valamit a város legmagasabb pontjához. Innen visszafordulva gondolhatta Cholnoky, hogy a templom hátsó falait is megörökíti.
A legrégebbi ház egy hajdani indián pueblo maradványa, megközelítöleg 1200 körül épült. Ősi lakói 1430 tájékán elhagyták településüket, ugyanis újabb földeket és vízforrásokat kerestek. Juan de Onate (Acoma pueblo ostromlója) tlaxcalai indián segédcsapataival 1600 körül érte el erre a vidékre és 1608-ban meglapították Santa Fé, a “szent hit” városát. A legrégebbi házról annyit jehyeztek fel a történetírok, hogy a spanyol kormányzó ideiglenes szállása volt 1709 és 1710 között, ahonnan személyesen ellenőrizte a San Miguel kápolna újjáépítését.
A legérdekesebbek talán a panorámafotók, amelyeket a városban található legmagasabb pontról, a régi spanyol eröd romjainál készített Cholnoky. Ez a domb ma is üresen áll, talán az egyetlen változás, hogy azóta egy keresztet emeltek a domb tetjén. Innen jól megfigyelhetö az egész város, a látvány könnyen összehasonlítható az évszázados fényképekkel.
A kereszt fölött található az a plató, amelyről a város panorámája jól lefényképezhetö. A régi fényképen megfigyelhető, hogy a mai kereszt helyén Teleki Pál fotografál.
A kereszt fölött található az a plató, amelyről a város panorámája jól lefényképezhetö. A régi fényképen megfigyelhető, hogy a mai kereszt helyén Teleki Pál fotografál.
A város képe száz esztendő alatt valóban nem változott jelentősen, talán igaza volt Cholnokynak, amikor azt állította, Santa Fe nem eshet már át különösebb fejlödésen. Santa Fé ma nagyon kedves kis város, közkedvelt a müvészek körében, lépten nyomon festők, ékszerkészítők és indián kézmüvesek kínálják portékáikat. Minden köztéri tábla kétnyelvü (angol és spanyol), félreismerhetetlen a spanyol kultúra meghatározó szerepe.
„Az erődből halmokon keresztül átmentünk a Suchy-patak völgyébe.“ – írja Cholnoky. „Keleten magas, szépen tagozott gránithegység emelkedik. Ennek a lábánál csodálatosan egyenletes lejtőt bámultam meg. A lejtő durvai pusztai törmelékkel van fedve. Szögletes gránitdarabokból van a törmelék, de minden darab egészen ép, nincsen elmállva, ragyognak benne a kristályok. A patak bevágódásán látni, hogy az a törmelék régibb- és folyó –üledékeken fekszik, valószínűleg ugyanolyan eredetű pusztai és sivatagi lerakódás ez, mint a belső-ázsiai han-hai rétegek. Ìgy nevezzük azokat az óriási törmelék és hordalék felhalmozódásokat Belső-Àzsiában, amelyek a hegyláncok közt óriási területeket töltöttek föl úgy, hogy valóságos fennsíkok keletkeztek. Ezeket Kína nagy tanulmányozója, Richthofen Ferdinánd báró tengeri eredetűeknek tartotta, de id. Lóczy Lajos kimutatta, hogy azok szárazföldön, a mai pusztai körülménykehez hasonló körülmények közt képződtek. A Suchy-völgy lejtőjét kis vízmosások szabályos közökben barázdálják s ezekben a barázdákban mindig vannak fák, bokrok, sőt némelyikben egy-egy rancho is, mert a törmelékből vizet lehet kiemelni kutakkal. … Még érdekesebb volt számomra Suchy (szacsi) falucska, mert ez igazi pueblo-falu, indiánusok laknak benne.“
„Az erődből halmokon keresztül átmentünk a Suchy-patak völgyébe.“ – írja Cholnoky. „Keleten magas, szépen tagozott gránithegység emelkedik. Ennek a lábánál csodálatosan egyenletes lejtőt bámultam meg. A lejtő durvai pusztai törmelékkel van fedve. Szögletes gránitdarabokból van a törmelék, de minden darab egészen ép, nincsen elmállva, ragyognak benne a kristályok. A patak bevágódásán látni, hogy az a törmelék régibb- és folyó –üledékeken fekszik, valószínűleg ugyanolyan eredetű pusztai és sivatagi lerakódás ez, mint a belső-ázsiai han-hai rétegek. Ìgy nevezzük azokat az óriási törmelék és hordalék felhalmozódásokat Belső-Àzsiában, amelyek a hegyláncok közt óriási területeket töltöttek föl úgy, hogy valóságos fennsíkok keletkeztek. Ezeket Kína nagy tanulmányozója, Richthofen Ferdinánd báró tengeri eredetűeknek tartotta, de id. Lóczy Lajos kimutatta, hogy azok szárazföldön, a mai pusztai körülménykehez hasonló körülmények közt képződtek. A Suchy-völgy lejtőjét kis vízmosások szabályos közökben barázdálják s ezekben a barázdákban mindig vannak fák, bokrok, sőt némelyikben egy-egy rancho is, mert a törmelékből vizet lehet kiemelni kutakkal. … Még érdekesebb volt számomra Suchy (szacsi) falucska, mert ez igazi pueblo-falu, indiánusok laknak benne.“
Cholnoky Jenő Suchy néven említi Tesuque indián falut, így a pueblo lokalizálása némi nyomozást igényelt. Az útleírást az amerikai tanulmánnyal összevetve azonba biztosan megállapítható, hogy az exkurzió résztvevöi Tesuque pueblóban jártak. A házak ma is ugyanúgy néznek ki, mint száz esztendővel ezelőtt, falai között indiánok laknak.
Az indián faluban fényképeket készíteni nem szabad, hiszen ezzel az ott lakók érzékenységét sértenénk meg, minderre tábla is figyelmeztet. Az utcákon homokot fúj a szél, néhány kóborló kutya jön az autónkhoz. Bár a falu kihaltnak tünik, de mégis érezhető, hogy figyelnek minket. 1912-ben azonban még számos kép készült a faluban, melyet Cholnoky Jenö könyvében is publikált. Hogy miképpen tekintettek az indián öslakókra száz esztendővel ezelőtt Amerikában, az leginkább Brigham feljegyzéseiböl derül ki, miszerint a „Santa Feban tartott fogadást indián harci táncok bemutatója előzte meg, mindazon rettenetes hangok, tollak és barbár megnyilatkozások kíséretében, amelyekhez a civilizált indiánok mind a mai napig képesek visszatérni.“ Cholnoky Jenö azonban félreismerhetetlen szimpátiával, mély érdeklődéssel ír az indiánokról és a pueblók népéről.
Az indián faluban fényképeket készíteni nem szabad, hiszen ezzel az ott lakók érzékenységét sértenénk meg, minderre tábla is figyelmeztet. Az utcákon homokot fúj a szél, néhány kóborló kutya jön az autónkhoz. Bár a falu kihaltnak tünik, de mégis érezhető, hogy figyelnek minket. 1912-ben azonban még számos kép készült a faluban, melyet Cholnoky Jenö könyvében is publikált. Hogy miképpen tekintettek az indián öslakókra száz esztendővel ezelőtt Amerikában, az leginkább Brigham feljegyzéseiböl derül ki, miszerint a „Santa Feban tartott fogadást indián harci táncok bemutatója előzte meg, mindazon rettenetes hangok, tollak és barbár megnyilatkozások kíséretében, amelyekhez a civilizált indiánok mind a mai napig képesek visszatérni.“ Cholnoky Jenö azonban félreismerhetetlen szimpátiával, mély érdeklődéssel ír az indiánokról és a pueblók népéről.
„Tudnunk kell, hogy az északamerikai indiánusok legnagyobbrészt kóborló, gyűjtögető, vadászó és halászó életmódot folytattak és sátorokban laktak. Csak Mexico területén és környékén voltak állandó telepeik, mert földműveléssel foglalkoztak. A legrégibb emlékek a kanyónokban lakó cliffdwellerekhez fűződnek. … Ezek a cliffdwellerek a kanyónok fenekén öntözött kerteket műveltek s ott biztonságban voltak, a kóborló apacsok, navahok stb. nem tudták őket bántani. Később kimerészkedtek a kanyónokból és a fennsíkokon települtek le, de olyan helyen, ahol földet művelhettek. Állattenyésztésük nem volt, mert hisz a pulykán kívül nem volt más házi állatuk. De kanyónokon kívül is olyan helyre építették falvaikat, ahol könnyű volt védelmezni őket. Magában álló dombbokra, különösen úgynevezett mezákra szerettek építkezni. A meza lepusztuló, vízszintes rétegek szigetszerű maradványa. Minden oldaluk meredek, de a tetejük vízszintes síkság s felépíthették a védhető házat a pueblot.
A pueblo spanyol szó, annyit tesz, hogy falu. Ebben különböznek ugyanis ezek az indiánusok a kóborlóktól, hogy falut építenek, földjeiket mesterségesen öntözik és szép társadalmi rendet, munkamegosztást hoztak létre. Az egyik pueblo népe a földet műveli, a másiké például kosarat fon, a harmadiké cserépedényeket készít, sőt van olyan pueblo is, amelynek népe alkalmi költeményeket ír és szaval.”
Cholnoky Jenő igen alaposan megfigyelte az indián falut és megállapította, hogy Tesuque (Suchy, ahogyan ö nevezi), már nem igazi ősi építmény, pontosabben átalakult, elvesztette régi szerkezetét. Valóban nem alkot már zárt és védhető tömböt.
“Suchy faluban végre láthattam pueblot. Amit az épületek szerkezetéből kivehettem, azt a 45. ábrán mutatom be. Száraz éghajlat, tehát a lapos, vízszintes tető elegendő. Vékony gerendákból, inkább dorongokból van a tető, de a dorongok két rétegeben, egymásra keresztbe fektetve, elég szilárd mennyezetet adnak. A legfelső réteg agyagtömítés, deszkaburkolaton. De már ez a pueblo nem igazi ősi építmény. Nincs meg az egész négyszög, csak két oldal egymással szemben s európai ajtókat és ablakokat is lehet látni. Vas tűzhelyek is vannak minden lakásban sok szentkép, hisz a spanyol uralom rájuk kényszerítette a kereszténységet s vakbuzgóságot követelt meg tőlük. Legnagyobb jövedelmük most a túristáknak eladott, mindenféle vásári holmiból származik. Mindazáltal elég sok érdekes részletet figyelhettem meg s az volt a benyomásom, hogy ezek éppen úgy utánozzák a cliffdwellingeket, mint ahogy a kínai alföld nyugati szélén a vályogházak építése utánozza a löszlakások kiducolását. Mindenben a barlanglakás emlékei mutatkoznak. A tökéletlen pueblo képét mutatja a 60. kép. Nem volt nehéz elképzelni, hogy milyen a hamisítatlan, eredeti pueblo. Ilyen is van még itt is, meg Mexico területén, de azokat nehéz meglátogatni. Mindenesetre megérdemelnék a legbehatóbb tanulmányozást.“
A pueblo spanyol szó, annyit tesz, hogy falu. Ebben különböznek ugyanis ezek az indiánusok a kóborlóktól, hogy falut építenek, földjeiket mesterségesen öntözik és szép társadalmi rendet, munkamegosztást hoztak létre. Az egyik pueblo népe a földet műveli, a másiké például kosarat fon, a harmadiké cserépedényeket készít, sőt van olyan pueblo is, amelynek népe alkalmi költeményeket ír és szaval.”
Cholnoky Jenő igen alaposan megfigyelte az indián falut és megállapította, hogy Tesuque (Suchy, ahogyan ö nevezi), már nem igazi ősi építmény, pontosabben átalakult, elvesztette régi szerkezetét. Valóban nem alkot már zárt és védhető tömböt.
“Suchy faluban végre láthattam pueblot. Amit az épületek szerkezetéből kivehettem, azt a 45. ábrán mutatom be. Száraz éghajlat, tehát a lapos, vízszintes tető elegendő. Vékony gerendákból, inkább dorongokból van a tető, de a dorongok két rétegeben, egymásra keresztbe fektetve, elég szilárd mennyezetet adnak. A legfelső réteg agyagtömítés, deszkaburkolaton. De már ez a pueblo nem igazi ősi építmény. Nincs meg az egész négyszög, csak két oldal egymással szemben s európai ajtókat és ablakokat is lehet látni. Vas tűzhelyek is vannak minden lakásban sok szentkép, hisz a spanyol uralom rájuk kényszerítette a kereszténységet s vakbuzgóságot követelt meg tőlük. Legnagyobb jövedelmük most a túristáknak eladott, mindenféle vásári holmiból származik. Mindazáltal elég sok érdekes részletet figyelhettem meg s az volt a benyomásom, hogy ezek éppen úgy utánozzák a cliffdwellingeket, mint ahogy a kínai alföld nyugati szélén a vályogházak építése utánozza a löszlakások kiducolását. Mindenben a barlanglakás emlékei mutatkoznak. A tökéletlen pueblo képét mutatja a 60. kép. Nem volt nehéz elképzelni, hogy milyen a hamisítatlan, eredeti pueblo. Ilyen is van még itt is, meg Mexico területén, de azokat nehéz meglátogatni. Mindenesetre megérdemelnék a legbehatóbb tanulmányozást.“
Igazi ősi pueblo nem csupán Mexikó, hanem az Amerikai Egyesült Államok területén is fenmaradt. Egy ilyen falu Santa Fétöl kétszáz kilométerre található. Az „egekbe nyúló város“, Acoma Pueblo az egyike azoknak a folytonosan lakott településeknek, amelyekben még ma is indiánok élnek és nem veszítették el ősi szerkezetüket. Acoma Pueblo egyike azoknak a lakott falvaknak, amelyek látogathatók.
„A pueblo egészen különös, védhető házcsoport.“- jegyzi meg Cholnoky. „Négyszögletes alaprajzú, vagy három emelet magasságú falat építenek s az így körükerített nagy udvarból csak kis ajtókon lehetett békés időben kijárni, de ha veszedelem körnéykezte a pueblót, akkor ezeket a kis ajtókat eltorlaszolták s a fal tetején át, létrákkal közlekedtek. A falakhot belülről hozzátapasztották a lakásokat. A földszinten volt három helyiség egymás mögött, az első emeleten már csak kettő, a második emelet már csak egy úgy, hogy minden emeleti lakásnak volt előtere az alatta lévő helyiség tetején. Az emeletekre létrával jutottak föl. A legfelső emelet teteje a főfal magasságában volt s innen hosszú létrával lehetett a puebloból kimászni. A létrát aztán felhúzták s a kóborló indiánusok nem tudták a pueblot megtámadni.“
„A pueblo egészen különös, védhető házcsoport.“- jegyzi meg Cholnoky. „Négyszögletes alaprajzú, vagy három emelet magasságú falat építenek s az így körükerített nagy udvarból csak kis ajtókon lehetett békés időben kijárni, de ha veszedelem körnéykezte a pueblót, akkor ezeket a kis ajtókat eltorlaszolták s a fal tetején át, létrákkal közlekedtek. A falakhot belülről hozzátapasztották a lakásokat. A földszinten volt három helyiség egymás mögött, az első emeleten már csak kettő, a második emelet már csak egy úgy, hogy minden emeleti lakásnak volt előtere az alatta lévő helyiség tetején. Az emeletekre létrával jutottak föl. A legfelső emelet teteje a főfal magasságában volt s innen hosszú létrával lehetett a puebloból kimászni. A létrát aztán felhúzták s a kóborló indiánusok nem tudták a pueblot megtámadni.“
Acoma indián pueblo körülbelül két óra autóútra található dél-nyugati irányban santa Fé városától. A pueblo-lázadás egyik legfontosabb központja valaha mintegy ötmillió holdnyi területet foglalt magába, ma már mindennek csupán tíz százaléka tartozik az Acoma Indián Rezervátum területéhez. A falu neve annyit tesz: “a hely, amely öröktől fogva létezik”. A törzsi hagyományok és mondák szerint ezer esztendje lakott a mai rezervátum területe és Acoma pueblo. Az első európai jelentés, és találkozás indiánok és spanyolok között, 1540-ben következett be, amikor Juan Vasquez de Coronado expedícióoja erre vezetett. “A legerősebb helység, amelyet eddig láttunk” - írja a konkvisztádor visszaemlékezéseiben. Juan de Onate
-Santa Fé alapítója- kegyetlenül feldúlta a várost, lakóit rabszolgává tette.
-Santa Fé alapítója- kegyetlenül feldúlta a várost, lakóit rabszolgává tette.
Cholnoky olyan mély érdeklődéssel fordult az amerikai kontinens őslakói felé, hogy New Yorkba visszaérve elöadást tartott a Hispanic Museumban. Ez a tanulmány azon vitára adott választ, amely az amerikai indiánok eredetét illetően alakult ki a résztvevök között.
“Vacsora után érdekesen vitatkoztunk arról, hogy az indiánusok mely óvilági néppel rokonok.” – írja Cholnoky santa féi emlékeit felelevenítve. “Elmondtam azt a tapasztalatomat, hogy mandzsúriai tonguzok hasonltanak legjobban az indiánusokhoz, azonban sem nyelvük, sem néprajzuk nincs semmiféele rokonságba. … Ezért kell azt feltennünk, hogy igen régen, a neolitos kőkorszak kezdetén már el kellett válniok…” A végső választ a Hispanic Múzeumban adja meg Cholnoky az indiánok műveltségét illetően. “A mexicói műveltség minden esetre a kanyonok fenekén, a cliff-dwellingekben született. … Sajnos ezek a berendezések nagyon elpusztultak, mert a kanyon-falvak régen üresen állnak, de annyi megmaradt, hogy csodálkozva kell látnunk a sziklába vágott, vagy falazott vízvezető csatornákat, gátakat, zsilipek maradványait. Az elszaporodó nép aztán nem véste barlanglakásait a kanyon sziklafalába, hanem a sziklafal homorú fülkéibe valóságos kis falvakat épített bele. … Ott biztonságban voltak a kóborló, vadászó és gyűjtögető indiánusok ellen, mert a falu népe fölmenekült a faluba, a létrát felhúzták s akkor az ellenség nem mtudott utánuk menni. Ilyen körülmények között élve nagy szükségük volt a társadalmi render, a munkamegosztásra, a közös védelemre. A rend és civilizáció hatása alatt elszaporodtak, a kanyonok alkalmas részleteibe már nem fértek el, és kénytelenek voltak s fenn, a fennsíkon kellett kellett öntözésre alkalmas területeket keresni s ezek mellé védhető helyekre kellett telepölniök. Így kerültek a mezákra, de így utánozták a cliff-dwellingeket a pueblókkal. Ezek kitűnően védhető, védelemre berendezett falvak. Elterjedt a műveltség a mexicói magas medencében s ott is oázisok keletkeztek. .. A kanyón lakók, a pueblo, a mezákra települt falvak, de különösen a mexicói oázisok történetének pontosabb megismerése az archeológusok legfontosabb feladata. … Minden történelmi eseménynek ősoka valami földrajzi tény. .. Ide olyan általános áttekintés kell, amilyent az oknyomozó földrajz tudása hoz magával.”
“Vacsora után érdekesen vitatkoztunk arról, hogy az indiánusok mely óvilági néppel rokonok.” – írja Cholnoky santa féi emlékeit felelevenítve. “Elmondtam azt a tapasztalatomat, hogy mandzsúriai tonguzok hasonltanak legjobban az indiánusokhoz, azonban sem nyelvük, sem néprajzuk nincs semmiféele rokonságba. … Ezért kell azt feltennünk, hogy igen régen, a neolitos kőkorszak kezdetén már el kellett válniok…” A végső választ a Hispanic Múzeumban adja meg Cholnoky az indiánok műveltségét illetően. “A mexicói műveltség minden esetre a kanyonok fenekén, a cliff-dwellingekben született. … Sajnos ezek a berendezések nagyon elpusztultak, mert a kanyon-falvak régen üresen állnak, de annyi megmaradt, hogy csodálkozva kell látnunk a sziklába vágott, vagy falazott vízvezető csatornákat, gátakat, zsilipek maradványait. Az elszaporodó nép aztán nem véste barlanglakásait a kanyon sziklafalába, hanem a sziklafal homorú fülkéibe valóságos kis falvakat épített bele. … Ott biztonságban voltak a kóborló, vadászó és gyűjtögető indiánusok ellen, mert a falu népe fölmenekült a faluba, a létrát felhúzták s akkor az ellenség nem mtudott utánuk menni. Ilyen körülmények között élve nagy szükségük volt a társadalmi render, a munkamegosztásra, a közös védelemre. A rend és civilizáció hatása alatt elszaporodtak, a kanyonok alkalmas részleteibe már nem fértek el, és kénytelenek voltak s fenn, a fennsíkon kellett kellett öntözésre alkalmas területeket keresni s ezek mellé védhető helyekre kellett telepölniök. Így kerültek a mezákra, de így utánozták a cliff-dwellingeket a pueblókkal. Ezek kitűnően védhető, védelemre berendezett falvak. Elterjedt a műveltség a mexicói magas medencében s ott is oázisok keletkeztek. .. A kanyón lakók, a pueblo, a mezákra települt falvak, de különösen a mexicói oázisok történetének pontosabb megismerése az archeológusok legfontosabb feladata. … Minden történelmi eseménynek ősoka valami földrajzi tény. .. Ide olyan általános áttekintés kell, amilyent az oknyomozó földrajz tudása hoz magával.”
Cholnoky Jenő és Teleki Pál látogatás nyomott hagyott az amerikai és európai geográfusok emlékezetében. Számos tudományos kérdésre találtak választ (pl. ők mutattak rá az Erie-tó lefolyásának magyarázatára), “A mexicoi müveltség eredete” c. munkáját a mai napig idézik. Az indián pueblók után a magyar geográfusok az arizonai sivatagot és a Grand Kanyont látogatták meg. …..